Ukrajnában jelenleg mintegy 13,1 millió ember dolgozik.
Nem húszévesen, hanem akár tíz év tapasztalattal a hátad mögött is megérheti újrakezdeni.
A klasszikus munka világa végérvényesen átalakul.
A side hustle nem luxus, hanem túlélési stratégia.
A vállalkozók 58%-a túlnyomórészt pozitívan áll a négynapos munkahétre való áttéréshez.
Az EU-ban az átlagos munkával töltött időtartam 2024-ben 37,2 év volt.
Ukrajnában lehetőség nyílhat a négynapos munkahét bevezetésére a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése alapján.
Ezekben az ágazatokban a legnagyobb a kereslet.
Az ukrán kormány szerint a bérek emelkedésének hátterében a munkaerőhiány, a migráció és a fokozódó gazdasági aktivitás áll.
A 2024 januárja óta feladott álláshirdetések 53 százalékában várnak el a munkaadók valamilyen nyelvismeretet.
Csak azok a cégek folytathatják a mozgósítás alóli halasztást, amelyek már frissítették a kritikus fontosságú minősítésüket.
A vállalkozásoknak március végéig lesz idejük megerősíteni kritikus státuszukat a frissített feltételeknek megfelelően.
A fiatalok többsége támogatja a rövidebb munkahetet, miközben az AI-eszközök segíthetnek a termelékenység növelésében.
Az ukrán agrárágazat akut munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás miatt - jelentette ki Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese.
A munkavállalók a munka és a magánélet egyensúlyát nevezték meg legfontosabb tényezőként jelenlegi vagy jövőbeli munkahelyük kapcsán, ezzel megelőzve a fizetést is.
Jelenleg a legkeresettebb szakmák Ukrajnában a kétkezi munkás szakmák.
Az Amazontól magasabb béreket, a szakszervezeti jogok betartását és jobb munkakörülményeket kérnek.
Manapság egyre több, a harmincas éveiben járó, különösen az irodai szektorban dolgozó fiatal, találja magát szembe a kiégés problémájával.
Az ukrajnai munkaerőhiány vált az üzleti élet fő problémájává – mondta Tetyana Berezsna gazdasági miniszterhelyettes.
A négynapos munkahét németországi bevezetését célzó kísérleti projekt rendkívül ígéretes eredményeket hozott.
Potenciális konfliktusforrás a vállalatoknál a szabadúszók (freelancerek) foglalkoztatása.
A passzív-agresszív, a nárcisztikus, a mikromenedzser, a szélsőséges perfekcionista és a káoszkapitány – összegyűjtöttük az alkalmatlan vezetők leggyakoribb típusait. Óriási károkat okoznak mindenkinek.
A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere, a charleroi-i repülőtér, minden járatot töröltek - írta az RTBF közszolgálati média.
Mindez összefügg azzal, hogy a jelentés szerint az utazási költségek nagyobb akadályt jelentenek az irodai munkavégzésnél Londonban, mint bármely más városban.
Munkavállalói vízumokkal üzérkedő embercsempész hálózatra csaptak le kedden a hatóságok Romániában.
Egyre több ukrán vállalkozás szembesül nehézségekkel mind a képzett, mind a képzetlen munkaerőt tekintve.
A munkavállalók fele maximum egy napot töltene az irodában egy héten.
Képzettség, a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, a Németországhoz való kötődés és az életkor alapján értékelnék a jelentkezőket.
A hadiállapot bevezetése az ukrán állampolgárok életének minden területén drasztikus változásokat hozott, többek között a munkavégzés, a munkajogviszonyok szférájában is.
A munkaadók főleg varrőnőket, szakácsokat, gépkezelőket keresnek Kárpátalján.
Több mint négyezer ukrán menekült dolgozik Romániában, az általuk alapított cégek száma pedig meghaladja a százötvenet