Kiderült, mi az egyik legfontosabb képesség a munkakeresésnél. Illusztráció. Fotó: Shutterstock
Kiderült, mi az egyik legfontosabb képesség a munkakeresésnél. Illusztráció. Fotó: Shutterstock
 / Gazdaság

A 2024 januárja óta feladott álláshirdetések 53 százalékában várnak el a munkaadók valamilyen nyelvismeretet, szellemi munkák esetében az arány még magasabb, 68 százalék. Leggyakrabban a vendéglátás, idegenforgalom, az IT, programozás, valamint az SSC területen jelenik meg ez az elvárás – derül ki a Profession.hu friss elemzéséből.

Az iskolai tanulmányok megkezdésénél, de gyakran felnőttként is meghatározó döntés, hogy milyen idegen nyelv elsajátításába érdemes belekezdeni. Ennek az egyik legfontosabb szempontja, hogy a magyarországi munkáltatók melyek ismeretét várják el a leggyakrabban. A Profession.hu a nyelvtudás munkaerőpiaci értékét vizsgáló friss felméréséből kiderül, hogy

az angoltudástól már alig marad el a német fontossága.

A nyelvismeretet igénylő álláshirdetésekben a cégek továbbra is az angol nyelvi készséget várják el leginkább, azonban az elmúlt néhány évben egyre nagyobb igény mutatkozik a németre is. Míg a 2023-ban közzétett, nyelvtudást igénylő álláslehetőségek 57 százalékában angolt kértek és mindössze 32 százalékukban tartalmaztak némettudásra vonatkozó kritériumot, addig 2024 óta az előbbi aránya 48,3 százalékra csökkent, utóbbié pedig 41,8 százalékra nőtt.

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelyben munkáltatóként is kiemelkedő szerepet töltenek be a német gyártók és az őket kiszolgáló beszállítói hálózatok. Ezért is növekedett az elmúlt években az igény a német nyelvtudás iránt a munkaerőpiacon.

Emellett jelentős munkavállalói csoportot alkotnak az Ausztriába kivándorló, majd onnan visszatérő magyar munkavállalók, akikre számos munkáltató épít” – mondta Szigeti Nikoletta, a Profession Services üzletágvezetője.

A francia a harmadik, az olasz pedig a negyedik legkeresettebb idegen nyelv a magyar álláspiacon, viszont a fentiekhez képest már jóval kisebb részét teszik ki a nyelvismeretet igénylő álláshirdetéseknek: előbbinek 0,6 utóbbinak 0,3 százalékos az előfordulása.

A nyelvtudás bizonyos területeken szinte elengedhetetlennek számít.

A vendéglátás, hotel, idegenforgalom területén például alig találhatunk olyan állást, ahol nem jelölik meg feltételként:

itt a hirdetések 93,4 százalékban várják el valamilyen idegen nyelv ismeretét, ezt követi az IT, programozás, fejlesztés 78,4 százalékkal, majd az üzleti támogató központok (SSC) 75,6 százalékkal.

Idegen nyelvek elsajátításával a várható fizetésünk összege is megemelkedik, az azonban szakterülettől függ, hogy ez előreláthatóan milyen mértékben jellemző. A vendéglátás és idegenforgalom területén a legnagyobb arányban jelennek meg nyelvismeretet igénylő álláslehetőségek, és átlagosan ebben a kategóriában a legnagyobb a különbség is a bérezés terén az azt nem elváró álláslehetőségekhez képest, 23,5 százalék. Ezt követi a pénzügy, számvitel, ahol 14,6 százalékos átlagos különbség mérhető, majd az egészségügy, gyógyszeripar 13,5 százalékos differenciával - közölte a portfolio.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.