Egy jelentés szerint a londoni munkavállalók lassabban térnek vissza az irodába, mint más világvárosokban, például Párizsban és New Yorkban dolgozók, az ok pedig nem az, amire elsőre gondolnánk – írja a The Guardian.
A Centre for Cities thinktank kutatása szerint, amely hat nagyváros munkavállalóit és munkáltatóit kérdezte meg, London az utolsó helyen állt, az irodai látogatottsága Torontóéhoz és Sydney-éhez hasonló volt.
A London központjában dolgozók átlagosan heti 2,7 napot töltenek az irodában, szemben a tavalyi heti 2,2 nappal - derült ki a felmérésből. Ez azonban kevesebb, mint a párizsi munkavállalóké, akik heti 3,5 napot töltenek az irodában, míg a szingapúriak heti 3,2 napot, a New York központi üzleti negyedében dolgozók pedig 3,1 napot. London eredményei hasonlóak voltak Torontóéhoz, ahol az átlagos irodalátogatás heti 2,7 nap, valamint Sydney-éhez, ahol ez az érték heti 2,8 nap volt.
Péntekenként a londoni irodák a legüresebbek az összes város közül. A jelentés szerint ugyanakkor ez az egyetlen város, ahol a fiatalabb munkavállalók gyakrabban járnak be az irodába, mint idősebb kollégáik. A 20-as éveikben járók átlagosan heti három napot töltenek az irodában, míg a 35 év felettiek két és fél napot.
Mindez nagyban összefügg azzal, hogy a jelentés szerint az utazási költségek nagyobb akadályt jelentenek az irodai munkavégzésnél Londonban, mint bármely más városban.
A dolgozók hozzáállása is azt sugallja, hogy nem a több irodai bent léttel, hanem a magas utazási költségekkel van a gond.
Ezt támasztja alá az is, hogy a felmérés szerint 10-ből kevesebb mint egy londoni munkavállaló keresne új állást, ha emelkedne a jelenléti kötelezettség.
Mindeközben Németországban is maradandó következményekkel jár a home office, a német vállalatok mintegy 6 százaléka csökkentette irodahelyiségeinek számát, amióta a koronavírus-járványt követően egyre többen dolgoznak távolról a német ifo gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.
A megkérdezett cégek mintegy 8 százaléka tervezi irodahelységei csökkentését az elkövetkező öt évben. Különösen a nagyobb vállalatok és a szolgáltatók igyekeznek csökkenteni irodaterületeiket, míg a feldolgozóipari, a kereskedelmi és az építőipari vállalatok körében kevésbé hangsúlyosnak tűnik ez a tendencia. A kisebb cégek szintén kevésbé hajlanak irodaterületeik leépítésére az ifo felmérése szerint.
Németországban az alkalmazottaknak mintegy 25 százaléka dolgozik távmunkában 2022 óta az ifo felmérése szerint
- közölte a portfolio.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke