Mozgósítás Ukrajnában. Illusztráció. Fotó: Internet
Mozgósítás Ukrajnában. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Gazdaság

Az ukrán agrárágazat akut munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás miatt, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból, ami a teljes munkaerő-szükséglet több mint fele - jelentette ki Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese az egyik országos tévécsatorna műsorában.

Az orosz offenzíva kezdetét követően, 2022 márciusától elsőként a vidéki lakosokat és a mezőgazdasági munkásokat mozgósították, és ez a folyamat azóta is tart - mondta Marcsuk a Mi - Ukrajina országos hírtelevízió műsorában.

Véleménye szerint még a hadkötelesek felmentésének lehetősége sem oldja meg a problémát. A kritériumokat ugyan meghatározták, de ezek olyan jellegűek, hogy sok kisebb gazdaság nem képes megfelelni nekik.

A törvény szerint csupán a dolgozók létszámának 50 százalékáig terjedhet a katonai szolgálat alól mentesítettek köre. Emiatt egyre kevesebben dolgoznak az agráriumban, ami jelentős munkaerőhiányt okoz

- tette hozzá.

Marcsuk azt is megjegyezte, hogy a munkaerőhiányt egyelőre részben a nők fizikai munkába való bevonásával sikerül ellensúlyozni.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.