A pályázati célja, hogy az érintett médiaszakemberek szabadon és függetlenül folytathassák munkájukat
Közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya.
"Az újságírók védelme saját jogaink védelmét jelenti. A demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül" - fogalmaztak.
A hívószám-hamisítás során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készüléken, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító.
Maradt a felfüggesztés.
"A háború az emberi gondolkodás terén is folyik" - mondta a politikus.
Köszöntötték a média veterán, illetve ma is aktív munkatársait.
Oroszország washingtoni nagykövete arra tett javaslatot, hogy csökkentsék az Oroszországba akkreditált amerikai tudósítók számát.
Ugyan minősített adatokról lehet szó, de azok tényleges hírszerzési értéke csekély, valamint az azokban szereplő számadatokat megváltoztathatták.
Az amerikai védelmi minisztérium vizsgálatot indított ukrajnai katonai tervekről szóló, minősített amerikai és NATO-információk nyilvánosságra kerülése ügyében.
"Az elmúlt években aggasztóan megnövekedett az újságírók elleni támadások és fenyegetések száma" - fogalmaztak.
Moldova megítélése szerint nem korrektül tudósítottak az ukrajnai eseményekről.
Lettország és Litvánia után Észtország is megszüntette az orosz ellenzéki Dozsgy televízió adását.
A lett médiahatóság (NEPLP) visszavonta a Dozsgy orosz független televíziós csatorna sugárzási engedélyét jogsértésekre hivatkozva.
A Dozsgy a február végi ukrajnai orosz támadást követően Lettországba vonult száműzetésbe, azzal a céllal, hogy független információkat szolgáltasson.
Miközben a földgolyón gyors ütemben átrendeződik az egész gazdasági tér, nem csitulnak az ideológiai, világnézeti harcok, elsősorban a globalista, illetve a nemzeti-konzervatív erők között.
Az ukrán hadsereg megvonta több nyugati újságíró akkreditációját Herszon megyében – tájékoztatott az ukrán vezérkar hétfőn.
A magyar nemzet egységes, és főszabály szerint nincsenek határon belüli és kívüli ügyek, azt kell nézni, mi szolgálja a közös nemzeti célokat - mondta Gulyás Gergely.
A Novaja Gazeta, amelynek három évtized alatt hét újságíróját gyilkolták meg, vezető tényfeltáró médium maradt az orosz sajtószabadság fokozatos visszaszorítása közepette is.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács március elején ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és az RT orosz állami tulajdonú médiavállalatok adásait az Európai Unióban
Rinat Ahmetov donyecki születésű üzletember, Ukrajna leggazdagabb embere bejelentette hétfőn, hogy lemond egész médiabirodalmáról az ukrán állam javára.
Egyre fiatalabbak, már a gyermekek körében is gyakran jelentkezik ingerültség és szorongás a közösségi média használatából fakadóan
Az Európai Bizottság 6 millió eurót szán az ukrajnai újságírók támogatására - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos
A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat
Kiutasították vasárnap Ukrajnából Robert Dulmerst, a Nederland Dagblad című holland napilap haditudósítóját, mert közzétett egy fotót a Twitteren az Odessza városban aznap reggel becsapódó rakétákról
Joe Biden bocsánatot kért Peter Doocy-tól, a Fox News tudósítójától, miután az elnök a még bekapcsolt mikrofonba azt mondta róla, hogy a "k..va anyját, de hülye!"
A német kormány az orosz állami RT DE német nyelven sugárzó televízió leállításával folytatja az információs térben a tisztogatás gyakorlatát, amellyel tudatosan vezeti rá Oroszországot a szükséges válaszintézkedések meghozatalára - írta Marija Zaharova.
A Beregszászon működő és műsoraival a kárpátaljai tömbmagyarság jelentős részét elérő Pulzus Rádió megalakulása és eddigi működése igazi sikertörténet.