Moszkvában visszavonták a Novaja Gazeta független napilap megjelenési engedélyét
Moszkvában visszavonták a Novaja Gazeta független napilap megjelenési engedélyét

MTI

 / Kékfény

Egy moszkvai bíróság hétfőn visszavonta a Novaja Gazeta című független lap bejegyzési bizonyítványát, ezzel gyakorlatilag betiltva a működését, közölte az MTI.

Hirdetés

A lapot az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor azzal vádolta meg, hogy nem nyújtotta be hozzá az alapszabályát a 2006-os tulajdonosváltás után. A Novaja Gazeta jogi képviselője szerint ennek alapján nem lehetne visszavonni a lap bejegyzési bizonyítványát.

Dmitrij Muratov, a lap Nobel-békedíjas főszerkesztője az ítéletet "politikai gyilkosságnak" nevezte, amelyet szerinte a "legcsekélyebb jogalap nélkül" követtek el.

Bejelentette, hogy a lap fellebbezni fog. A Novaja Gazeta szerkesztősége közleményt adott ki, amely szerint a moszkvai Baszmannij kerület bírósága, amelyhez a politikai ügyek egy jó része kerül,

"ma megölte az újságot, 30 évet rabolt el újságírói életéből, és megfosztotta az olvasókat a tájékozódáshoz való joguktól".

A Novaja Gazetát 1993-ban alapították, részben a szombaton elbúcsúztatott Mihail Gorbacsov néhai szovjet elnök-pártfőtitkár Nobel-békedíjából.

A lap, amelynek három évtized alatt hét újságíróját gyilkolták meg, vezető tényfeltáró médium maradt az orosz sajtószabadság fokozatos visszaszorítása közepette is.

Március 28-án a lap felfüggesztette működését Oroszországban, miután a Roszkomnadzor kétszer is írásban figyelmeztette, hogy honlapján olyan anyag jelent meg, amely az előírt megjelölés nélkül tett említést egy "olyan szervezetről, amely szerepel a külföldi ügynöki feladatokat ellátó nonprofit szervezetek nyilvántartásában". Több munkatársa Rigában létrehozott egy online kiadást Novaja Gazeta Jevropa címen, amelynek Oroszországi elérhetőségét azonban blokkolták, mások Novaja Rasszkaz-gazeta (Új Elbeszélés-újság) címen próbáltak meg megjelenni Oroszországban, de a főügyészség követelésére ezt is meggátolták. Muratov Moszkvában maradt, és szombaton ő vezette barátja és mecénása, Gorbacsov temetési menetét.

Az Ukrajna elleni háború kezdete, vagyis február 24. óta a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedik az orosz hivatalos fősodorhoz nem tartozó, a Kreml politikáját bíráló médiumokra. Betiltották az Eho Moszkvi rádióállomást és a Dozsgy online televíziót, emellett blokkolták a hozzáférést több orosz nyelvű szolgálattal rendelkező külföldi állami műsorszolgáltató honlapjához.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.