Sokszor nem az számít igazán, melyik fűszert használja az ember, hanem az, hogyan kombinálja azokat.
Az esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, mert a mérgező kémiai anyagok jelenléte meghaladja az ajánlott határértékeket
A Nasa azonosított egy bizarr, spagettiszerű anyagcsomót, amelyet először július 12-én pillantott meg az amerikai űrügynökség Perseverance marsjárója a vörös bolygón
A globális felmelegedés a betegségek terjedését is elősegíti egy tanulmány szerint, ugyanis a klímaváltozás megkönnyítheti számos kórokozó agresszívabb terjedését
Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat
Kihalás fenyegeti azon fajok több mint felét, amelyeknek természetvédelmi státuszát adatok hiányában nem lehet megállapítani
A város ma is híres termálvizéről és gyógyfürdőiről.
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói
A Tonga-kitörés által annyi vízgőz került a felső légkörbe, hogy hatással lehet az ózonrétegre és a globális felmelegedésre is
A Bahama-szigeteknél egy 17. században elsüllyedt spanyol hajóról származó kincseket találtak
Még mindig heves vita folyik arról, hogyan és mikor érkeztek az emberek először Amerikába
Egy új kutatás szerint a modern bálnák, delfinek és disznódelfinfélék, tehát együttes nevükön a cetfélék látórendszere mind egy közös őstől származik
Először alkottak egérőssejtekből „szintetikus embriót” tudósok
Felborult a nemi egyensúly a tengeri teknősök körében Floridában, mert a tengerpart egyes szakaszain csaknem kizárólag nőstény egyedek kelnek ki a tojásokból az egymást követő hőhullámok miatt
Sikeres volt a három évvel ezelőtti betelepítés, újra szaporodik természetes úton a csaknem két évszázada kihalt varacskosfejű leguán
Sötétségbe borította a világot és hat évig tartó vulkanikus telet idézett elő 73 000 évvel ezelőtt a Toba-szupervulkán kitörése. Vajon megtörténhet újra?
A Hold felszíne vagy extrém hideg, vagy forró, de úgy tűnik, a barlangokban kellemes és állandó a hőmérséklet
Az Éta Carinae-köd (más néven Caldwell 92) egy szétszórt köd a Hajógerinc csillagképben. Csak a déli félgömbről figyelhető meg, Magyarországról nem látható
Az irányítás nélkül a Földre zuhanó űrrakéta miatt felelőtlennek nevezte Pekinget az amerikai űrkutatási hivatal (NASA)
Az 59 éves Steve Feltham 1991 óta figyeli a tavat, hogy bizonyítékot találjon a legendás fenevad létezésére
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatócsoportja teoretikus modellezéssel azt találta, hogy a Szaturnusz Enceladus holdján lévő óceán sótartalma megfelelő szintű lehet az élet fenntartásához
Az ATOMKI kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését
A Közép-Atlanti-hátságon végzett vizsgálatok során pillantották meg a szinte szabályosan elhelyezkedő lyukakat
A világ vezető, ultrasebességű, szárazföldi szállítási rendszerét (a TransPod Line-t) építő startup, a TransPod bemutatta a FluxJetet
Luna holdistennő képével díszített, 1850 éve vert, különlegesen ritka bronzérmét találtak Haifa partjainál Izraelben
Hatalmas medúzaraj jelent meg az észak-izraeli Haifa város közelében
A kisfiú túl hamar léphetett, ezért történt a baleset
Egy látássérült kutya így például vissza tudja hozni az eldobott labdát
A kutatók legfrissebb eredményei jelentősen hozzájárulnak az űridőjárás jelenségeinek pontosabb megismeréséhez
Kína felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat, ami döntő lépés a létesítmény befejezéséhez
Noha a legfényesebb meteorraj az augusztusi Perseidák felbukkanása még várat magára, de július utolsó napjaiban érdemes lesz az éjszakai égboltot fürkészni