Az esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, mert a mérgező kémiai anyagok jelenléte meghaladja az ajánlott határértékeket - derül ki a Stockholmi Egyetem tudósainak szerdán ismertetett tanulmányából.
„Adataink szerint ma már egyetlen pontja sincs a Földnek, ahol az esővíz elég tiszta lenne az emberi fogyasztásra” – fogalmazott az AFP-nek nyilatkozva Ian Cousins, a Stockholmi Egyetem tanulmányának vezető szerzője, írja az MTI.
A tanulmány az Environmental Science and Technology című lapban jelent meg.
A Cuousins által irányított kutatócsoport a 2010 óta rendelkezésre álló adatokat tanulmányozta. Arra a következtetésre jutottak, hogy „az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig” meghaladják az ártalmas anyagok azt a szintet, melyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége (EPA) határozott meg.
Ebben a két, érintetlennek számító régióban is 14-szerese a perfluor-alkil anyagok (PFA-k – az ember által előállított mesterséges vegyi anyagok) szintje az ivóvízzel kapcsolatos amerikai ajánlásoknak.
A PFA-kat közérthetőbben„ örök vegyi anyagoknak” is nevezik, mivel rendkívül lassan bomlanak le. Eredetileg a samponok, csomagolóanyagok és sminktermékek összetevőjeként jutnak el környezetünkbe, beleértve a vizet és a levegőt is. Elfogyasztva pedig felhalmozódnak a szervezetben.
Egyes tanulmányok szerint a PFA-knak való kitettség befolyásolja a termékenységet és a magzati fejlődést. Szintén megnöveli az elhízás és bizonyos ráktípusok (prosztata-, vese- és hererák),
valamint a magasabb koleszterintszint kockázatát.
Ian Cousins megjegyzi: az EPA nemrég csökkentette a PFA elfogadható szintjét, miután felfedezték, hogy ezek a vegyi anyagok befolyásolhatják a gyermekek oltóanyagokra adott immunválaszát.
A tudós kijelentette: a PFA-k beivódása környezetünkbe ma már visszafordíthatatlan folyamat, a bolygó többé nem képes semlegesíteni ezek környezeti hatását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.