Új dinoszauruszfajt fedeztek fel

Új, rendkívül nagy orrú dinoszauruszfajt azonosított egy, már nyugdíjas orvos

Megérkeztek a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajó asztronautái

Az űrhajó mintegy 20 órás út után csatlakozott a négyszáz kilométeres magasságban keringő űrállomáshoz, ahol így jelenleg hét űrhajós tartózkodik

Hihetetlen, mit hoztak létre az RNS-ből

Sokoldalúságuk révén nemcsak vakcinákat, hanem egyéb diagnosztikus és terápiás eszközöket is készíthetünk belőlük

Ekkorra halasztotta a holdra szállás időpontját a NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdra szállását

Útnak indult Elon Musk űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra (Video)

Útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szerdán négy asztronautával a fedélzetén a Crew Dragon Endurance űrhajó

Ez történne, ha két Celsius-fokkal emelkedne a globális hőmérséklet

Egymilliárd embert fogja érinteni az extrém hőség okozta stressz, ha a klímakrízis hatására a globális hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik

Figyelmeztetik fajtársaikat a gyilkos lódarazsak jelenlétére a háziméhek

Először dokumentálták a hangosan és nagy tempóban kiadott jelet, amely hasonlít az emberszabásúak és a madarak riasztó- és vészjelzéseihez

Sikeresen landoltak a pelenkás űrhajósok

Biztonságban visszatért a Földre hétfő éjszaka négy asztronautával a fedélzetén a Crew Dragon Endeavour űrhajó leszállóegysége

Tudja mikor a legideálisabb elaludni? Most kiderült

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket

Az egyetemisták kétharmada alváshiánnyal, rossz alvásminőséggel küzd

Az egyetemisták körülbelül kétharmada rossz alvásminőséget tapasztal, ami befolyásolja a tanulmányi teljesítményüket

1200 éves indián kenut hoztak a felszínre egy tó mélyéről

A kézi szerszámokkal kivájt hajót nagyjából 8 méter mély vízből emelték ki amerikai kutatók

Kiderült: roppant falánkak a világtenger legnagyobb óriásai
Egy tömött iskolabusz tömegét teszi ki egyetlen példány napi tápláléka
Ritka, ősi építmények rejtőztek ezen a horvát szigeten
A régészek egy római kori villánál bukkantak egy ritka felfedezésre a Rab-szigeten
A földrengések valóban segíthetik a fák növekedését?
A tudósok a földrengések meglepő következményét fedezték fel, amely az utórengések elmúltával is fennáll
Megtalálták II. Ramszesz főkincstárnokának sírját
A kutatók a szakkarai nekropoliszban folytattak feltárást
Repülő autót mutatott be egy kínai gyártó (Video)
A tervek szerint 2024-ben már kereskedelmi forgalomban is megjelenhet az autó
Egy óriásvihar teljesen elnyelhetné a Földet
A világ legnagyobb ismert vihara még annál is nagyobb, mint amit eddig gondoltak róla
Már Magyarországon is elérhető Google kerékpáros útvonaltervezője
Többéves előkészületet követően, Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását
Észre sem vesszük, hogy a macskák átveszik az uralmat felettünk
Mesterien megtanulták manipulálni az embert, tulajdonképpen mi váltunk az ő háziállataikká
Egész életében változtatja színeit a gyönyörű nappapagáj
A nappapapagáj tollazata úgy világít, akár a napsugarak. Csodás színe miatt kedvelt díszmadár, viszont nem való bárkinek
Aszteroida száguldott el a Föld mellett
Az Antarktisz felett október 24-én elhaladó objektum érkezéséről még a tudósok sem tudtak, ugyanis az a Nap irányából közelítette meg a Földet
Hajóüzemanyag készülhet az óceáni műanyagszemétből
A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit
A tejelő tehenek életkörülményei befolyásolhatják a tej minőségét
Pécsi kutatók ara keresik a választ, hogy milyen hatást kelt a különféle tartásban élő tehenektől származó tej az emberi szervezetben
Még mindig sok a rejtély az ásítás szerepe és ragadóssága körül
Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják pontosan, miért ragadós
Tudta-e, hogy egy távoli csillagkatasztrófa emlékét viseli a nyakán?
Nemcsak a nemesfémek, hanem létezésünk jövője is egy régi szupernóva termonukleáris kohójában keletkezett
Napkitöréseket észlelt a NASA műholdja (Video)
Az öt órán át tartó kitöréseket egy napfolt okozhatta
Mesterséges gleccserben tárolnának vizet a kutatók
A déli félteke téli esővizét fagyasztanák meg, hogy a december és február közötti száraz hónapokban felhasználják
A kutyaagy jobban hasonlít az emberire, mint hinnénk
A csecsemőkhöz hasonlóan fedezik fel a szóhatárokat
Az Antarktisz 75 millió évvel ezelőtt lángokban állt
A vulkáni tevékenység erdőtüzeket okozott