Maghasadásos atomerőművet szeretne telepíteni az amerikai kormány a Holdra a NASA közreműködésével. A cél a jövőbeli Holdon történő kutatásokhoz szükséges energiaforrás létesítése.
Az atomreaktort egy külsős cég alkotná meg a Földön, üzemelésének helyszíne viszont a Hold lenne – adta hírül az Independentre hivatkozva a Hirado.
A NASA úgy véli, hogy az ötlet viszonylag könnyen megvalósítható, emellett igencsak hasznos, ugyanis az égitesten zajló további küldetésekhez elengedhetetlen egy olyan stabil energiaforrás,
amelyhez nem a Nap szolgáltatja az energiát, hanem önmaga állítja elő.
Az amerikai űrkutatási hivatal a hírek szerint máris elkezdte keresni a lehetséges kivitelezőket. A benyújtott pályázatoknak tartalmazniuk kell az uránnal működő reaktormagra, a nukleáris energiát hasznosítható energiává alakító rendszerre, a reaktor hűtését biztosító hőkezelő rendszerre, illetve a 10 évig legalább 40 kilowatt folyamatos elektromos áramot szolgáltató elosztórendszerre vonatkozó terveket.
Mindemellett elengedhetetlen, hogy a létesítmény emberi rásegítés nélkül is ki tudjon kapcsolni.
A NASA szerint egy hasonló erőművet akár a Marson is fel lehetne építeni. Az előzetes tervezetet 2022. február 19-ig kell leadniuk a kivitelezőknek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke