A mérsékelt tea- és kávéfogyasztás csökkentheti a stroke és a demencia kockázatát

MTI

 / Mozaik

A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.

Hirdetés

A tudósok a területen végzett eddigi legnagyobb kutatásban 365 ezer 50-74 éves ember adatait követték több mint egy évtizedig - írja az MTI.

A kutatás egyik fontos eredménye szerint a naponta 2-3 csésze kávét vagy 2-3 csésze teát fogyasztóknál 32 százalékkal kisebb volt a kockázata az agyvérzésnek.

A stroke számlájára globálisan a halálozások 10 százaléka írható, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma világszerte, 2050-re már mintegy 130 millió embert érinthet.

A UK Biobank adatbázisa alapján végzett kutatásban résztvevők maguk számoltak be arról, hogy mennyi kávét és teát ittak naponta. A kutatás ideje alatt a 365 ezer résztvevő közül 5079-nél alakult ki demencia, és 10 053 esett át legalább egy agyvérzésen.

A tanulmány szerint azoknál csökkent legjobban az agyvérzés vagy a demencia kockázata, akik naponta 2-3 csésze kávét vagy 3-5 csésze teát, vagy vegyesen 4-6 csésze teát és kávét ittak.

A napi 2-3 kávét vagy 2-3 teát fogyasztóknál 28 százalékkal kisebb volt a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak vagy teáztak.

A kutatást végző Jüan Csang és kollégái, a kínai Tiencsini Orvosi Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávézás önmagában vagy a kávé és tea fogyasztása szintén kapcsolatba hozható az agyvérzés utáni demencia kialakulásának alacsonyabb kockázatával.

A Plos Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint a kávé és a tea mérsékelt fogyasztása külön-külön is, valamint a kávé- és teafogyasztás kombinálva is csökkentheti az agyvérzés és a demencia kockázatát.

A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a UK Biobank adatbázisa a teljes népesség viszonylag egészséges mintáját képviseli,

ezért nem biztos, hogy a tanulmány megállapításait általánosítani lehet.

Bár lehetséges, hogy a kávé és a tea védelmet nyújthat az agyvérzés, a demencia és az agyvérzést követően kialakuló demencia ellen, a kutatók szerint ebből nem lehet ok-okozati összefüggésre következtetni.

Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem Demenciakutató Intézetének vezetője - aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében - kiemelte, hogy további kutatásokra van szükség a tea és a kávé, valamint az agyvérzés és a demencia kockázata közötti lehetséges biológiai összefüggések teljes körű megértéséhez.

Kevin McConway, az alkalmazott statisztika emeritus professzora pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyvérzés és a demencia kockázata nem egyenletesen növekedett vagy csökkent a tea és a kávé fogyasztásával.    

Az agyvérzés vagy a demencia kockázata alacsonyabb volt azoknál, akik viszonylag kevesebb kávét vagy teát ittak, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak, viszont egy bizonyos kávé- és teamennyiség után a kockázat ismét növekedni kezdett, míg végül magasabb lett,

mint azoknál, akik nem ittak semmit - magyarázta.    

McConway hozzátette: a napi 7-8 csésze kávét fogyasztóknál az agyvérzés kockázata magasabb volt, mint a nem kávézóknál, és jóval magasabb a napi 2-3 csészét fogyasztóknál.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.