Egy ritka, 2000 éves sékelt fedeztek fel Izraelben egy régészeti lelőhelyen - közölte kedden az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Az ókori ezüstpénzt egy 11 éves kislány találta a jeruzsálemi óvároshoz közeli Dávid Városa Nemzeti Parkban, ahol családjával együtt segített önkéntesként egy ásatáson - ismerteti a közleményt a Times of Israel honlapjára hivatkozva az Origo.
A 14 grammos sékelt valószínűleg a második zsidó templom egy papja verette nem sokkal a templom lerombolása előtt,
a rómaiak elleni felkelés idején a lázadók segítésére.
Ha a régészek feltevése helytálló, az ezüstsékel egy azon nagyon kevés tárgy közül, amely közvetlenül a szent helyen készült.
A pénzérmén egy serleg látható és az "izraeli sékel" jelentésű óhéber felirat. Régészek szerint a fémpénzt a templomban tartott ezüstkészletekből verhették.
Ez egy nagyon ritka lelet, mert a régészeti ásatásokon eddig felfedezett több ezer érméből csak körülbelül harminc készült ezüstből a nagy zsidó felkelés idején - hangsúlyozta Robert Kool, az IAA numizmatikai részlegének vezetője.
A templom hatalmas ezüstkészletekkel rendelkezett, mint azt az Alföldy Géza ókorkutató által felfedezett ősi feliratból tudjuk - tette hozzá az izraeli régész.
A 2011-ben Athénban elhunyt magyar tudós találta meg a római Colosseumban a feliratot, amely szerint az amfiteátrumot a zsidó templomból zsákmányolt kincsekből építették.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.