Az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése.
Ukrajna Oroszország ellen vívott háborújában már elkezdődött a fordulat – jelentette be csütörtökön Kirilo Budanov vezérőrnagy
Ukrajna állami költségvetése már megkapta a 3 milliárd dollár vissza nem térítendő támogatást az Amerikai Egyesült Államoktól
Az Európai Unió egészére vonatkozó orosz vízumtilalom bevezetése köz- és nemzetbiztonsági, valamint az EU hitelességének és erkölcsi tisztaságának kérdése
Ukrajnának egy olyan győzelemre van szüksége, amely örökre elveszi Oroszország harci kedvét
Norvégia és Nagy-Britannia új eszközökkel segíti Ukrajna harcát Oroszország ellen
Podoljak arra szólított fel, hogy ne féljenek Putyin Oroszországától
Ukrajna csak megerősödik, és a függetlensége örökre megmarad – jelentette ki Ukrajna elnöke.
A védelmi miniszter azt ígéri, hogy eltörik Góliát gerincét
Sok erőfeszítést kell tennünk, hogy a győzelem a miénk legyen....
Oroszországnak megvan a lehetősége, hogy aláírja a kapitulációt és kivonuljon Ukrajna területéről.
Még több fegyverre van szüksége Ukrajnának Németországtól az orosz támadással szembeni védekezéshez
Civilek ezrei, köztük gyerekek százai haltak vagy sebesültek meg a harcokban.
Ukrajna meg tudja nyerni és meg is fogja nyerni ezt a háborút - írta a brit miniszterelnök.
Franciaország a jövőben segíteni fogja Ukrajna újjáépítését.
Ukrajnával kapcsolatban a német kancellár biztosította Kijevet, hogy továbbra is támogatni fogják az Oroszország elleni háborúban
Sürgősen tovább kell növelni Ukrajna katonai támogatását ahhoz, hogy az orosz támadás alatt álló ország tárgyalások útján és szuverén nemzetként kerüljön ki a háborúból
Ukrajnában a csatatéren a helyzet a stabilizálódás szakaszában van, a háború legrosszabb forgatókönyve már mögöttünk van - jelentette ki Olekszij Reznyikov
"Csak ez garantálja a jövőben a békét" - tette hozzá az államfő.
Reznyikov szerint Ukrajna számára a legnagyobb veszély, a nemzetközi közösségben tapasztalható „fáradtság szindróma"
Az ENSZ genfi emberi jogi hivatala aggodalmának adott hangot kedden a mariupoli ukrán hadifoglyok oroszbarát hatóságok által tervezett bírósági perével kapcsolatban
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára egy televíziós interjúban arról biztosított, hogy Nyugaton nem fáradtak el az ukrajnai háborútól
Szlovákia BVP-1-es gyalogsági harcjárműveket kész Kijevnek küldeni
USA rekordösszegű, 3 milliárd dolláros katonai segélycsomag kiutalását jelenti be.
Ukrajna újjászületett, amikor Oroszország február 24-én megtámadta az országot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij
A brit kormány 15 millió fontot (17,8 millió dollár) különített el az ukrán menekültek megsegítésére
Az Európai Unió öt, Oroszországgal határos tagországa egyénileg megakadályozhatja az orosz turisták belépését a területére, ha az EU nem vezet be uniós szintű tilalmat
Andrzej Duda Kijevben kijelentette, hogy országa addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges.
A Krím Ukrajnához tartozik, az Európai Unió nem ismeri el, és soha nem is fogja elismerni a térség és Szevasztopol illegális elcsatolását