Észt miniszterelnök: az orosz vízumtilalom bevezetése nemzetbiztonsági és hitelességi kérdés
Észt miniszterelnök: az orosz vízumtilalom bevezetése nemzetbiztonsági és hitelességi kérdés

MTI

Az Európai Unió egészére vonatkozó orosz vízumtilalom bevezetése köz- és nemzetbiztonsági, valamint az EU hitelességének és erkölcsi tisztaságának kérdése olyankor, amikor a szomszédságban tömeges háborús bűnök elkövetése, és feltehetően népirtás zajlik - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök, az Euractiv című brüsszeli hírportálnak nyilatkozva csütörtökön.

Hirdetés

Kaja Kallas hangsúlyozta: a nemzetbiztonság és az uniós szankciók végrehajtásának védelme érdekében az Európai Uniónak egységesen beutazási tilalmat kell bevezetnie az orosz állampolgárokra mindaddig, amíg Moszkva be nem fejezi Ukrajna elleni háborúját - írja az MTI.

"Támogatom, hogy az egész EU-ra vonatkozóan tiltsák meg az orosz állampolgárok turisztikai célú belépését az ukrajnai orosz agresszió végéig" - fogalmazott.

Véleménye szerint az orosz turisták uniós fogadása az ukrajnai háború február 24-i kezdetét követően elfogadott, a légiközlekedés korlátázására vonatkozó szankciók megkerülését jelenti és, - mint fogalmazott - "most be kell zárnunk ezt a kiskaput".

Az észt miniszterelnök azt mondta, az egyes tagországok önálló intézkedései nem lehetnek olyan hatékonyak, mint az uniós szinten meghozott szabályozások, és arra figyelmeztetett: ha nem sikerül konszenzusra jutni a kérdést illetően, az egyes tagállamoknak önállóan kell cselekedniük.

Közölte továbbá: Észtország azon döntése mögött, hogy megtiltja az Észtországban kiadott schengeni turistavízummal való beutazást, az áll, hogy egyes orosz állampolgárok "hamis ürüggyel" kívánnak belépni az országba. Tájékoztatása szerint nemrégiben két, magát turistának mondó orosz újságíró érkezett Észtországba, hogy "ellenséges hangvételű propagandaanyagokat" készítsenek. Az orosz újságírók más uniós országok által kiadott schengeni turistavízumokkal rendelkeztek - mondta.

Kallas szerint az uniós tilalomnak "humanitárius kivételeket" és eseti felülvizsgálat lehetőségét kell tartalmaznia, hogy az orosz állampolgárok látogathassák családtagjaikat, közeli hozzátartozóikat.

"Határunk nyitva áll a menedékkérők és a másként gondolkodók előtt is, akiknek menekülniük kell az országból" - tette hozzá.

"Üzenetünk egyértelmű: a turizmus kiváltság, nem jog, és ez a kiváltság nem illeti meg egy olyan ország állampolgárait, amely népirtó háborút folytat Ukrajna ellen" - tette hozzá észt miniszterelnök.

A brüsszeli hírportál végezetül közölte: az uniós tagállamok külügyminiszterei jövő héten informális ülést tartanak Prágában, információk szerint a találkozón az orosz állampolgárok uniós szintű vízumtilalmáról is tárgyalhatnak.

Lettország, Litvánia és Lengyelország már nem sokkal a háború kitörése után leállította új turistavízumok kiadását oroszoknak. Észtország a múlt héten lezárta határait több mint 50 ezer, vízummal rendelkező orosz állampolgár előtt, és azt tervezi,

hogy nem engedi be a más uniós országok által kiadott vízummal rendelkező oroszokat sem.

Gabrielius Landsbergis itván külügyminiszter kedden közölte: az Európai Unió öt, Oroszországgal határos tagországa - Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Finnország - egyénileg megakadályozhatja az orosz turisták belépését a területére, ha az EU nem vezet be uniós szintű tilalmat.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.