Ukrajna függetlenségének napján az Amerikai Egyesült Államok rekordösszegű, 3 milliárd dolláros katonai segélycsomag Kijevnek történő kiutalását jelenti be – közölte kedden az rbc.ua hírportál az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségre hivatkozva, írja a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint az AP meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva azt írta,
hogy az amerikai kormányzat holnap, 2022. augusztus 24-én új katonai segélycsomagot jelent be Ukrajnának.
A hivatalnokok közlése szerint a pénzt drónok, fegyverek és egyéb felszerelések szállítására vonatkozó szerződések finanszírozására fordítják. Ugyanakkor nem tartották kizártnak, hogy egy éven belül ezek az eszközök nem jelennek meg a csatatéren.
A pénzforrásokat az amerikai fél az ukrán csapatok kiképzésére és felszerelésére is fordítja, hogy biztosítsa harci képességüket „az elkövetkező években”. A korábbi csomagoktól eltérően az új finanszírozás nagyrészt arra irányul, hogy segítse közép- és hosszú távon megerősíteni Ukrajna védelmi helyzetét.
A korábbi amerikai szállítások Ukrajna sürgősebb fegyver- és lőszerszükségleteinek a kielégítésére összpontosítottak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy ezt megelőzően Joe Biden amerikai elnök 775 millió dolláros katonai támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára. Ez magában foglalja a védelmi eszközöket és a Pentagon szolgáltatásait, valamint az ukrán hadsereg katonai oktatását és kiképzését.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.