Ukrajnának vissza kell szereznie a Krím félszigetet, Oroszországot ki kell szorítani az összes megszállt területről - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerda hajnalban a délkelet-lengyelországi Przemyslben, miután visszatért kijevi látogatásáról.
A przemysli vasúti pályaudvaron megtartott sajtóértekezleten Duda beszámolt a Krími Platform elnevezésű kezdeményezés második csúcstalálkozójáról, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel együtt vett részt Kijevben, és amelyhez - mint Duda elmondta - online formában több ország vezetője is csatlakozott, írja az MTI.
"A Krímet vissza kell adni Ukrajnának, Oroszország sérti a nemzetközi jogot, brutális, minden elvet sértő orosz támadásról van szó"
- hangsúlyozta a lengyel elnök a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt félsziget, valamint az ukrajnai háború jelenlegi, február 24-én megkezdődött szakasza kapcsán.
A háborúnak Duda szerint azzal kell befejeződnie, hogy "Oroszországot kiszorítják az összes megszállt területről, Ukrajna pedig újból normálisan működik a nemzetközileg elismert határain belül".
"Csak ez garantálja a jövőben a békét" - tette hozzá az államfő.
Aláhúzta: Ukrajnának nemcsak humanitárius segítségre van szüksége, hanem "katonai erőre is, felszerelésre, amely lehetővé teszi az ország hatékony védelmét". Felszólította a nemzetközi közösséget az ilyen felszerelés további szállítására. "Ez a tegnapi csúcstalálkozónak is az üzenete" - mondta.
Hangsúlyozta: Ukrajnának a legkorszerűbb, hosszú hatótávolságú fegyverekre van szüksége, amelyek lehetővé teszik azon orosz tűzérségi pozíciók elérését, amelyekről Ukrajnát támadják.
Duda szerint a legnagyobb katonai támogatást az Egyesült Államok nyújtja Ukrajnának, Lengyelország e tekintetben a második helyet foglal el.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.