A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek, a várandós nők és a krónikus betegségekben szenvedők.
Eddig 5 902 806 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 669 473-an a második, 854 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A helyi iskolák tanulói az oktatási intézmény igazolásával használhatják a tömegközlekedést
Ukrajnában a koronavírust az elmúlt nap több mint 15 ezer embernél diagnosztizálták
A világon 236 484 982 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 827 915
A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 297 726 fertőzöttet regisztrálták a hatóságok
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 929-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében
Denisz Smihal már az elkövetkező napokban vörös karantén zóna bevezetését lebegtette be számos régióban
Ljubljana főterén több ezren tüntettek
Ukrajnában az új koronavírus-fertőzöttek száma lassan megközelíti a 13 ezret, bár előző nap kevesebb, mint 10 ezer új fertőzött volt
A világon 235 805 910 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 816 244
Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma október 6-án frissítette a megyék besorolását
Romániában megdőlt az egy nap alatt jegyzett új koronavírusos fertőzések, a járvány miatti elhalálozások és a kórházban kezelt koronavírusos betegek rekordja
Rövid időn belül újra megfertőződhetnek koronavírussal a fertőzésen már átesett, de beoltatlanul maradtak
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 895-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében
Ukrajnában a koronavírus-megbetegedések tetőpontja november közepétől december közepéig várható
Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma október 5-én frissítette a megyék karantén-besorolását
A pápai testőrség három katonája távozott, mivel nem kívántak egy oltást sem felvenni a Vatikánban bevezetett oltási kötelezettség ellenére
Eddig 5 897 432 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 661 324-en a második, 816 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 235 388 343 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 808 855
Ukrajna azon dolgozik, hogy megtartsa a helyét az Európai Unió zöld országok listáján, de a kizárást nem kerülheti el
Nem magával a Szputnyik V vakcinával, hanem az oltóanyag dokumentációjával szemben voltak kifogásai az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO)
Az ausztráliai Melbourne lett a koronavírus-járvány miatt leghosszabb időre zárlat alá vont város a világon, a rekordot eddig Buenos Aires tartotta
Eddig 5 895 282 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 657 967-en a második, 804 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 234 894 793 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 801 312
Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 887-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében
A Közegészségügyi Központ október 1-i adatai szerint Ukrajnában 2 435 413 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
Eddig 5 891 228 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 651 539-en a második, 784 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 233 713 190 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 782 640
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 867-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében