A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek, a várandós nők és a krónikus betegségekben szenvedők.
Az akció főnyereménye egy Renault Duster típusú autó, 15 kerékpár, 15 elektromos roller és 15 TV
eddig 5 887 540 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 645 518-an a második, 760 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 233 226 520 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 773 810
Az egészségügyi dolgozók több mint 80%-a már oltva van - jelentette ki Viktor Ljasko
Nagyot ugrott az oltásra jelentkezők száma Franciaországban és Belgiumban is, miután mindkét országban kedvezményeket ígértek a beoltottaknak
Rekordszámú, 8467 fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt Szerbiában szerdára, ami a koronavírus-járvány súlyosbodására
A Pfizer megkezdte egy olyan szájon át szedhető gyógyszer vizsgálatát, amely megelőzheti a koronavírus tüneteinek kialakulását azok körében, akik érintkeztek fertőzöttel
Eddig 5 884 183 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 640 410-en a második, 742 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A felnőttek csaknem háromnegyede megkapta már a teljes védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen
A Nemzeti Védőoltási Technikai Bizottság azt javasolja, hogy a Covid-19 elleni védőoltást minden 12 éves, vagy annál idősebb gyermek számára engedélyezzék Ukrajnában
A világon 232 730 064 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 764 388
Ukrajnában 9666 új koronavírusos esetet igazoltak. A legtöbb új fertőzés Harkov és Dnyipropetrovszk megyékben van
A kedden közölt adatok szerint egy nap alatt több mint a duplájára nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma Ukrajnában
Eddig 5 881 493 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 635 553-an a második, 725 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Egy Covid-19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban
A világon 232 313 731 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 756 225
Volodimir Zelenszkij utasította a minisztériumokat és a központi hatóságokat, hogy oltassák be alkalmazottaik 70%-át a koronavírus ellen
Azoknak a kórházvezetőknek az elbocsátására szólította fel az egészségügyi tárca a helyi hatóságokat, akiknek az intézményeiben Covid-19 oltási igazolványok hamisítására derül fény
Több napja a Magyarországgal szomszédos Kárpátalján regisztrálják a legkevesebb beteget
Eddig 5 879 178 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 630 587-en a második, 714 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A Nemzeti Gárda egészségügyi végzettséggel rendelkező tagjaival pótolná a be nem oltott kórházi dolgozókat Kathy Hochul
A világon 231 820 802 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 748 055
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek
Eddig 5 873 523 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 615 273-an a második, 691 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Szakértők szerint koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló
Törökországban időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot a koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek
2021. szeptember 23-án 9058 új koronavírusos esetet regisztráltak Ukrajnában
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben - jelentette ki Szijjártó Péter
A világon 230 564 441 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 728 410
Oroszországban 820-ra emelkedett azoknak a betegeknek a száma, aki egy nap alatt belehaltak a koronavírus okozta Covid-19 betegségbe