A svájci gárda három tagja felmondott, miután a Vatikán kötelezővé tette a védettségi igazolást

MTI

 / Közélet

A pápai testőrség három katonája távozott, mivel nem kívántak egy oltást sem felvenni a Vatikánban bevezetett oltási kötelezettség ellenére, és további hármat függesztettek fel a szolgálatból - erősítette meg hétfőn Urst Breitenmoser hadnagy, a svájci gárdisták szóvivője a sajtónak.

Hirdetés

A szóvivő elmondta, hogy a 135 fős svájci gárda három tagja bejelentette, hogy továbbra sem kívánnak oltakozni, és önként távoztak a testőrségtől - írja az MTI.

További három gárdista van, aki január óta egy oltást sem vett fel,

őket ideiglenesen felfüggesztették a szolgálatból, amíg legalább egy adag vakcinát nem kapnak.

Vatikánváros területén október elsejétől kötelezőnek számít a védettség igazolása a pápai állam összes dolgozója számára, akár a szentszéki hivatalokban egyházi munkatársairól, a Vatikáni Múzeum teremőreiről vagy a svájci gárdistákról legyen szó.

Az oltást megtagadókat fizetés nélküli szabadságra helyezik a védettségi igazolás megszerzéséig.

Urst Breitenmoser hangoztatta, hogy a svájci gárda egyébként is tagjai átoltottságát szorgalmazta a világ számos más katonai alakulatához hasonlóan. Az 1506-ban alapított testőrség szóvivője hangoztatta, hogy minden svájci gárdistát oltakozásra szólítottak fel saját és társaik egészségének védelmében.

A közel ötezer dolgozót foglalkoztató vatikáni intézményekben január közepén kezdődött a vakcinázás Pfizer-oltóanyagból.

Ferenc pápa is az elsők között vette fel az oltást.

A Vatikán területéhez tartozó Szent Péter térre a turisták védettségi igazolás nélkül is beléphetnek, ugyanúgy a Szent Péter-bazilikába is, ahol kötelező a szájmaszk viselése. A Vatikáni Múzeumban viszont kötelezőnek számít az oltási igazolás felmutatása.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.