A Kárpátaljai Hazajáró Egylet 2019-ben alakult meg, létrejötte óta közel másfélszáz túrát szervezett.
Mészáros Renáta, a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium tanáraként fontosnak tartja, hogy bizalmi kapcsolatot építsen ki diákjaival.
A kisbégányi születésű Lengyel György igazán tapasztalt a szakmájában. Rendszeresen tolmácsol különböző rendezvényeken, emellett fordítóként hivatalos vagy magánjellegű írások fordítását is vállalja.
Zelenszkij kijelentése szerint az Ukrajnában létrehozott korrupcióellenes infrastruktúrájának nincs analógja Európában, de akár az egész világon.
A beregszászi Czigler R. Alexandra már kiskora óta a nyelvek szerelmese. Nemrég megalapította a Speak Up Nyelvközpontot, ahol nemcsak kicsik, de felnőttek is elsajátíthatnak egy-egy idegen nyelvet.
A nagymuzsalyi születésű Csizmár Sarolta a turizmus fellendítésének igazi nagykövete lett Kárpátalján. Pályáját pedagógusként kezdte, majd idegenvezetéssel, falusi vendéglátással kezdett el foglalkozni.
Horváth Evelin egy igazi maximalista egyéniség. Vendégeinek mindig tudása legjavát nyújtja, hogy a hölgyek igazán elégedettek legyenek az általa elkészített frizurákkal.
Nagypaládon a tanulók olyannyira megkedvelték a citerát, hogy mára megalapították a Nagypaládi Pengető Citerazenekart.
A Balazséron található Mamma Mia Pizzéria igazi olaszos ízekkel várja vendégeit.
A Bundás Második Esély – Beregszászi Állatvédő Egyesületet 2017-ben alapították azzal a céllal, hogy segítsenek minden bajbajutott állaton.
A Bereg Garden munkatársai gyep- és sövénygondozást, fűnyírást, gyepszellőztetést, teljes kertfenntartást vállalnak magas színvonalon.
Biszku Éva, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum alsós tanítója nemcsak a kicsik okítását tartja fontosnak, de azt is, bármilyen kérdéssel forduljanak hozzá, ő mindenben segíti tanítványait.
Kozma István immáron tizennégy éve foglalkozik nyúltartással, tenyésztéssel. Célja, hogy minél jobban népszerűsítse Kárpátalján is ezt a foglalkozást.
A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT) 2017-ben azzal a céllal alakult meg, hogy terjessze, népszerűsítse a mentálhigiénés szemléletet Kárpátalja-szerte.
A beregszászi Gilpert Beatrix nyolc évvel ezelőttig nem is gondolt arra, hogy cukrász legyen, ma pedig igazi különlegességek kerülnek ki kezei közül.
Antal Diána már gyermekkorától szerelmese a zenének. Zeneoktatói munkája mellett színházi előadások zongorakísérőjeként is tevékenykedik.
Egy hónappal ezelőtt nyitotta meg Beregszászban kapuit az Enjoy gyorsétterem, mely nem mindennapi ízekkel várja vendégeit.
Sőtér István, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Számára családja és a színház a legfontosabb.
Molnár Flóra és vőlegénye, Kürti Ákos baráti biztatásra vágtak bele a fotózásba. Mára pedig A&F Photography nevű vállalkozásuk keretében nagy odafigyeléssel örökítik meg egy-egy esküvő, keresztelő minden fontos pillanatát.
Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének munkatársa egy igazán elhivatott oktató.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémián tanuló Páva Gyulát – aki befogadásakor a Márk nevet kapta – kérdeztük gyermekkoráról, életének alakulásáról.
A beregszászi születésű Nagy Róbert 15 éves korában vett először kezébe kamerát.
Nagydobrony egyik legismertebb szülöttje, Balog Judit, még nem volt nagykorú, amikor 2013 nyarán áttette a székhelyét Magyarországra.
Seres Tímea színésznőként, később énekesnőként csillogtatta meg tudását, emellett lánya iránt érzett határtalan szeretete tölti ki életét.
A Beregszászi kistérségbe tartozó körzetek közül Mezővári a legnagyobb község, ebből kifolyólag sokféle problémát kell megoldanunk.
A beregszászi FaBrika Műhely egyedi kínálatában fa ékszerdobozok, asztali tolltartók találhatóak a rájuk gravírozott áldásokkal kiegészülve, melyek támogatást nyújthatnak nehéz életszakaszainkban is. A műhely vezetőjével, Samók Attilával beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.
Taracközi Ferenc már több mint húsz éve van jelen a beregszászi református gyülekezet életében. Vezető lelkészként igazi közösségszervező munkát végez. Vallja: minden nap Isten áldásában élünk. Ismerjük meg őt!
A nevetlenfalui Gazdabolt növényvédő szerek, vetőmagok gazdag kínálatát nyújtja. Tulajdonosával, Kaliskó Róberttel beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.
Kohut Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének vezetője munkája során mindig nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre. Vallja, nagyon fontos a környezettudatos magatartás kialakítása.
A Beregi Betyár nevű húsos bolt csakis hazai termékekkel várja vásárlóit. Tulajdonosával, Kovács Emillel beszélgettünk.
A Beregszászban élő Bucsinszkij Viktor arra törekszik, hogy szebb, élhetőbb környezetet teremtsen. Nemrég létrehozta a Színes tartályok („Кольорові Баки”) hulladékgyűjtő helyet, melynek célja a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának bemutatása.