A fiatalok 13 különböző intézményből érkeztek.
Aki tanévnyitóra jön, aki az iskolát és a tanulást választja, az a jövőbe tekint, a jövőbe fektet.
Aki ma szakmát tanul, az a jövőbe, saját jövője megalapozásába fektet be, hangsúlyozta Csernicskó István.
З 7 жовтня 2023 року стартують мовні курси у Закарпатському угорському інституті ім. Ференца Ракоці II.
Az elnök asszony nem kapott szót, azonban sikerült átadnia az elnök úr számára a beszéde írott változatát.
2023. november 10-én kerül megrendezésre.
Ezúttal 160 alap- és 60 mesterképzést végző diák vehette át a diplomáját.
Orosz Ildikó kihangsúlyozta: a főiskolán eltöltött időszak nem csupán a tudás megszerzéséről szól, hanem egyben a személyes élet kiteljesedéséről és a karriercélok megvalósításáról is.
A konferencia célja, hogy hitelesen mutassák be a legújabb tudományos eredményeket és felkeltse a fiatalabb generációk figyelmét is a tudományos életpálya iránt.
A karriernap mottója: „Ha kitaláltad, hogyan indulj el, már túl vagy a nehezén”.
Amerikai szakmai gyakorlatra utazhatnak a legsikeresebbek
Idén 17 szakra hirdetnek felvételt.
Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2022 májusában sorra kerülő közgyűlésén Csernicskó Istvánt az MTA külső tagjává választották.
A Rákóczi Napok ünnepségsorozat, melyet immáron 18. alkalommal szerveznek meg, a hét közepén kétnapos konferenciával folytatódik.
A Beregszászi Sportcsarnokban tartotta edzéseit a Zupkó József vezette női kézilabdacsapat, amely feljutott a legfelső ligába, többszörös országos bajnokok, aranyérmesek kerültek ki az itteni csapatokból.
A Tudományos Vitadélután célja, hogy minél szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a kárpátaljai főiskolás és egyetemista hallgatók – azaz a kárpátaljai magyarság jövőjét jelentő értelmiségiek – és rálátásuk legyen a világban zajló folyamatokra, problémákra, kihívásokra.
Kótyuk István emléke előtt tisztelegve január 26-ától a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Campusa Kótyuk István nevét viseli.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is meghirdette a felvételt a 2023 januárja és májusa közötti időszakra. A vizsgára illetve a jelentkezők meghallgatására január 26-án került sor.
Nincs Európában még egy olyan himnusz, mint amilyen a magyaroké. Amely nem az éppen regnáló uralkodót dicsőíti, és nem is az ellenséggel megvívandó véres csatába hív, hanem mély alázattal Istenhez fohászkodik, hogy tartsa meg, őrizze meg végtelen kegyelmében sokat szenvedett nemzetünket.
Az emléktáblát Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke, és Szilágyi Péter helyettes államtitkár leplezte le.
42 fő angol, 12 fő német, 30 fő magyar, 32 fő ukrán nyelven kezdte el a foglalkozásokat alap vagy közép szinten.
A beregszászi református templomban megtartott ünnepségen 475 elsős hallgatót avattak diákká.
Idén 118 elsős diák kezdheti meg tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában, hangzott el az egyre népszerűbb oktatási intézmény tanévnyitóján.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2022. július 4–9. között immáron második alkalommal szervez sporttábort
A diplomaátadó ünnepségre – melyet online is közvetítettek – június elsején a beregszászi református templomban került sor.
A KMPSZ – a Covid miatti két év kihagyás után – idén újra megrendezhette az óvodapedagógusok konferenciáját.
Június 4-én immáron tizenegyedik alkalommal tartották meg a tehetségnapot, ahol a programban résztvevő fiatalok átvehették jutalmukat
A harmadik alkalommal megrendezett ZeneVarázslat záró rendezvényére a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében került sor.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc azért foglal el különleges helyet a magyar történelemben, mert ez volt az utolsó olyan fegyverrel vívott függetlenségi mozgalom, melyben részt vett a Magyarországon élő valamennyi nemzetiség.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány együttműködve Jövőt formáló tudomány címmel tudományos vitadélutánt szervezett az online térben május 12-én