Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy fiataljaink ne veszítsék el gyermekkorukat, az azt jellemző felhőtlen korszakot. A zene mind az előadónak, mind a hallgatóságnak abban segít, hogy kisimítsa azokat a ráncokat, gyűrődéseket, amelyeket lelkünkben ez a szörnyű háború okozott, hangzott el az immáron harmadik alkalommal megrendezett ZeneVarázslat záró rendezvényén, amelyre a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében került sor. A meghitt alkalom a köszöntők elhangzása, az oklevelek tehetségtallérok átadása után színvonalas hangversennyel ért véget. Bizonyítván, hogy a programban résztvevő, a zeneművészet iránt elkötelezett tizenkilenc tehetséges kárpátaljai fiatal, az őket irányító kilenc zenetanár, valamint a program szakmai felelőse, Várnagy Andrea, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész ezúttal is nagyszerű munkát végzett.
Nem hittük volna, hogy a pandémia után újabb, annál talán még nagyobb nehézségek adódhatnak, emlékeztetett rá Váradi Natália, a ZeneVarázslat projekt koordinálását felvállaló „Genius” Jótékonysági Alapítvány igazgatója. Ám a produkciókat látva valamennyien meggyőződhettünk róla, hogy minden jól sikerült.
Egy-egy kis lépés, ami a békéhez vezethet, most nagyon fontos valamennyiünk számára, hangsúlyozta köszöntőjében Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke. Nemzeti összetartozásunk ünnepének előestéjén ezzel a koncerttel is azt szeretnénk üzenni a világnak, hogy mi, magyarok nem csupán nemzettársainkkal vagyunk szolidárisak, de együtt érzünk mindazokkal, akik a harcok elől menekülve kénytelenek voltak mások jószándékára hagyatkozni, akik szívébe befészkelte magát a keserűség, lelkükön pedig úrrá lett a bizonytalanság. Hiszem, hogy a mai napon elhangzó zongoraművek az ő belső énjüket is megérintik, s abban harmóniát teremtenek, fordult a nézőközönség körében helyet foglaló menekültekhez.
Az, hogy ez a tehetségnevelő program ilyen rendkívüli körülmények között is megvalósulhatott, a kárpátaljai magyarság elpusztíthatatlan életerejét bizonyítja, fogalmazott Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvezetője. A tehetség, annak kibontakoztatása nagyon fontos és nem csupán az illető egyén, hanem a közösség számára is, hisz mindkettőnek önbizalmat ad. Erre most nagyobb szükségünk van, mint valaha, mondta.
Ha megmarad a remény, akkor túl tudunk lépni a lelkünkbe égetett fájdalmakon, s nem hagyjuk eltaposni a harmónia utáni vágyat, hangsúlyozta Várnagy Andrea, a projekt szakmai felelőse. Mély alázat, nagy-nagy akarat, tettrekészség és tisztelet – az online és a jelenléti oktatás során – legtöbbször ezeket fedeztem fel a kárpátaljai növendékek és tanáraik hozzáállásában, számolt be itt szerzett benyomásairól a művésznő. Aki elmondta, hogy csodálatos volt az az összefogás, amikor 77 magyarországi zeneiskola tanulói és tanárai jótékonysági koncerteken gyűjtést szerveztek a háborút elszenvedők számára.
A teremben levők ismét megtapasztalhatták az ukrán-magyar együttműködés szép példáját. Ugyanis Várnagy Andrea és a főiskolán menedékre lelt Anton Genkin, a művészettudományok kandidátusa (Harkiv) közösen adtak elő egy zeneművet.
Az oklevelek és a tehetségtallérok átadása után kezdetét vette az ifjú kárpátaljai tehetségek hangversenye, melynek során a növendékek a világ legkiválóbb zeneszerzőinek műveit tolmácsolták magas szakmai színvonalon.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke