Beregvidéken a kézilabda igencsak népszerű volt egykoron, a 70-es – 80-as években emlékezetes eredményeket értek el az akkori fiatal sportolók ebben a sportágban. A Beregszászi Sportcsarnokban tartotta edzéseit a Zupkó József vezette női kézilabdacsapat, amely feljutott a legfelső ligába, többszörös országos bajnokok, aranyérmesek kerültek ki az itteni csapatokból. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve újjá szeretné éleszteni ezt a sportágat Kárpátalján. E célból kézilabda tehetséggondozó programot indított, vagyis megkezdték a képzők (edzők) képzését. Ennek megnyitójára március 4-én került sor Beregszászon a Rákóczi Főiskola Szakgimnáziumában.
A megnyitó résztvevőit Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntötte. Aki többek között elmondta, hogy a kézilabda életben tartása érdekében az általa vezetett alapítvány minden évben megszervezi a Zupkó József emléktornát – idén májusban immáron tizedik alkalommal kerül majd sor erre –, az elmúlt évben pedig Kézilabda Tehetségpontokat hoztak létre Kárpátalja-szerte, ahová 860 fiatal jelentkezett. Jelenleg három régióban 15 helyszínen folyik a fiatal tehetséges kézilabdázók felkészítése.
Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke megerősítette: az intézmény igyekszik ennek a sportnak a magas szintű műveléséhez minden feltételt megteremteni Ung- és Bereg-vidéken, valamint Ugocsában, s majd lehetőség szerint Máramarosban is.
Csernicskó István, a főiskola rektora abbéli örömének adott hangot, hogy a sporttanárok, az edzők képes beszámolói is megcáfolják azokat a híreket, hogy Kárpátalja kiürült. A rendezvényeken, a foglalkozásokon való aktív részvétel is jelzi, hogy a kárpátaljaiak itthon szeretnének boldogulni. Azt kívánta, hogy „jól cselező emberek éljenek itt a vidék felvirágoztatására”.
Horvát László, a Magyar Kézilabda Szövetség képzőközpontjának vezetője fontosnak tartja, hogy az anyaországhoz való tartozást azzal is erősítsék, hogy támogatják a sportot, a kézilabdát, a csapatjátékot a határon túli területeken is. „Ehhez igyekszünk helyben képzéseket szervezni egyrészt az edzők számára, részben eszközbeszerzéseket, illetve sportolási lehetőségeket támogatunk. Abban bízunk, hogy egy-egy kiemelkedő képességű játékos majd beépül a magyar kézilabdaválogatottba is”, nyilatkozta a mesteredző.
Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke szívügyének tekinti a kézilabda felvirágoztatását Kárpátalján. A közelmúltban személyesen keresett fel néhány tehetségpontot, s az ott folyó munkáról képes beszámolót tartott. Abbéli örömének is hangot adott, hogy végre versenyeket is szervezhetnek, hisz ezek hozzák meg a gyerekek kedvét a játékhoz. Azt is elmondta, hogy egyre népszerűbb a kézilabda sport, sokan a legnépszerűbb csapatjátéktól, a focitól is átpártoltak ide.
A mostani kétnapos edzőképzést – amely elméleti és gyakorlati részt egyaránt tartalmazott – a Magyar Kézilabda Szövetség Hajdúnánási Képzési Központjának szakemberei tartották.
Kovács Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.