Isztambulon a világ szeme: néhány órán belül tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna. Illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

A tervek szerint három év után először csütörtökön folytat közvetlen tárgyalást Oroszország és Ukrajna.

Mark Rutte, a NATO főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A főtitkár hangsúlyozta, hogy eredményt csak úgy lehet elérni, ha orosz részről megfelelően összeállított delegációval jelennek meg csütörtökön Isztambulban.

António Guterres ENSZ-főtitkár

A főtitkár aláhúzta azt is, hogy az ENSZ kész minden támogatást megadni egy esetleges, Ukrajnába küldendő békefenntartó misszióhoz, amennyiben a felek ebben a kérdésben egyezségre jutnak.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője. Fotó: RBC-Ukrajna

Úgy hiszem, ha Vlagyimir Putyin nem hajlandó Törökországba jönni, az lesz a végső jel arra, hogy Oroszország nem akarja befejezni ezt a háborút, hogy Oroszország sem nem hajlandó, sem nem áll készen semmilyen tárgyalásra – mondta Jermak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának lehetőségét mérlegelni.

Vagyimir Putyin orosz államfő (j) fogadja Steve Witkoffot, az amerikai elnök különmegbízottját Szentpéterváron 2025. április 11-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov)

Az elnök jobban szereti a diplomáciát, mint a katonai beavatkozást – erről beszélt Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti békefolyamattal megbízott különtárgyalója.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én. (Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Chris Kleponis)

Az elnök szavai szerint különleges megbízottja, Steve Witkoff folyamatosan egyeztet a háborúban álló két fél képviselőivel.

Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. Fotó: rbc.ua

Podoljak megjegyezte, Keith Kellogg elismeri, hogy Oroszország nem akarja leállítani a háborút.

J. D. Vance amerikai alelnök (Fotó: MTI/AP/AFP pool/Jim Watson)

Abszurdnak nevezte, hogy a hosszú ideje zajló háborúban a két fél még csak nem is beszél egymással arról, hogy mit akar elérni annak érdekében, hogy lezárja a konfliktust.

Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Getty Images)

Az Egyesült Államok külügyi szóvivője kedden megerősítette Amerika elkötelezettségét Ukrajna és az orosz-ukrán háború lezárása mellett.

Keith Kellogg (Fotó: Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Az „eredményeit” méterben mérik, nem mérföldben – jelentette ki Keith Kellogg, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja.

J. D. Vance amerikai alelnök

Az orosz-ukrán békefolyamattal kapcsolatban J.D. Vance amerikai alelnök egy szerdai interjúban azt hangoztatta, hogy az orosz és az ukrán fél megtette az első és szükséges lépéseket a konfliktus rendezése érdekében.

Marco Rubio, amerikai külügyminiszter

Az ukrajnai háború tartós lezárására irányuló amerikai lépésekről egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és David Lammy brit külügyminiszter.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere

Klicsko szerint Ukrajnát területi engedményekre kényszeríthetik a háború befejezéséért cserébe, de az ukrán nép soha nem fogja elfogadni országának orosz megszállását.

Julia Szviridenko, miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter. Kép forrás: facebook.com/yulia.svyrydenko

A politikus leszögezte: Ukrajna nem fog elfogadni olyan megállapodást, amely lehetőséget adna Oroszországnak csapatai átcsoportosítására és arra, hogy később még nagyobb erővel térjen vissza.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: armyinform.com.ua

A Kijev rendelkezésére álló információk alapján nem kizárt, hogy Oroszország "Kínától lopott" dróngyártási technológiákat alkalmaz ebben az üzemben.

Andrzej Duda lengyel elnök

Ukrajna egyetlen esélye a békére Donald Trump amerikai elnöknél van – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírók kérdéseire válaszol a francia közszolgálati televízió párizsi stúdiójában 2025. március 27-én (Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez)

Az ukrán elnök kijelentette, hogy már a következő hetekben vagy hónapokban is megegyezhetnek a tűzszünetről.

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA)

Donald Trump a hétvégén egy interjúban elégedetlenségét fejezte ki Vlagyimir Putyin nyilatkozatai miatt, és kilátásba helyezett az orosz kőolajat terhelő úgynevezett másodlagos vámokat.

Orosz-ukrán háború. Illusztráció

A külügyminiszterek kinyilvánították, hogy támogatják az igazságos és tartós béke megteremtéséhez vezető, tűzszünetre irányuló erőfeszítéseket.

 Emmanuel Macron francia elnök Keir Starmer brit miniszterelnököt fogadja a párizsi államfői rezidencián (Fotó: MTI/EPA/Andre Pain)

Macron hozzátette, ő és Keir Starmer brit miniszterelnök fogja irányítani a nemzetközi koalíció erőfeszítéseit.

Ukrán hadsereg az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/generalStaff.ua

A tűzszüneti megállapodás megkötésére meghatároztak egy céldátumot is, a tervek szerint erre április 20-án szeretnének sort keríteni.

Donald Trump újonnan beiktatott amerikai elnök (k) aláírja az első elnöki rendeleteit a hivatali eskütétele után a washingtoni Fehér Házban 2025. január 20-án. (Fotó: MTI/EPA/The Washington Post pool/Melina Mara)

Az elnök egy fehér házi eseményen hangsúlyozta, hogy Ukrajna komoly értékkel rendelkezik a ritka ásványokat tekintve, amit az Egyesült Államok nagyra becsül.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök este "előre megjósolhatónak és manipulatívnak" nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a tűzszünetről aznap mondott szavait, aki szerinte valójában elutasítani készül a javaslatot.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (b) ukrán partnerét, Andrij Szibihát fogadja Varsóban 2024. november 26-án. (Fotó: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell)

Folytatódik az amerikai fegyverek szállítása Ukrajnába a délkelet-lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtéren működő nemzetközi szállítási csomóponton keresztül.

 Donald Trump amerikai elnök (j) ukrán partnerét, Volodimir Zelenszkijt fogadja a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 20025. február 28-án. MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Az amerikai elnök azt mondta: szeretné, ha együtt zárnák le az ukrajnai háborút.

Jordan Bardella, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés (RN) párt és a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakció elnöke (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Az ukrajnai háborút lezáró béke elérése érdekében az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy "mindenekelőtt a nyugatiakat kellene egy asztalhoz ültetni".