António Guterres ENSZ-főtitkár
António Guterres ENSZ-főtitkár

MTI

 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A nemzetközi jog aláásásához vezetne és globális káoszt okozna, ha nem sikerülne az ukrajnai háborút igazságos, az ország területi egységét tiszteletben tartó békével lezárni – közölte az ENSZ főtitkárának figyelmeztetését az MTI.

Hirdetés

Egy olyan pillanatban, mint a mostani, rendkívül fontos, hogy fenntartsuk a nemzetközi jogot; aznap, amikor ezt feladjuk, világszerte utat engedünk a káosznak”

– szögezte le António Guterres a német fővárosban rendezett, a békefenntartó missziók jövőjével foglalkozó miniszteri találkozó második napján.

A főtitkár aláhúzta azt is, hogy az ENSZ kész minden támogatást megadni egy esetleges, Ukrajnába küldendő békefenntartó misszióhoz, amennyiben a felek ebben a kérdésben egyezségre jutnak.

A konferencián szintén felszólaló Boris Pistorius német védelmi miniszter a háborúval összefüggésben elmondta, nem hiszi, hogy az elkövetkezendő napokban sikerül tűzszüneti megállapodást kötni, hozzátéve: nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök komolyan fontolóra venné a fegyvernyugvást.

Németország részéről Pistorius, illetve Johann Wadephul bejelentette, hogy Berlin 82 millió euróval járul hozzá az ENSZ békefenntartó misszióihoz.

A Guterressel közös sajtótájékoztatón Wadephul kiemelte, hogy a konferencián Németország a pénzügyi, személyi és politikai támogatás mellett több, a missziók átalakítására vonatkozó javaslatot is benyújtott, például a helyi szervezetekkel történő együttműködés terén.

Pistorius elmondta, hogy a konferencián részt vevő mintegy 130 országból 74 tett ígéretet a támogatásra, illetve a missziók korszerű technológiai felszereltségének fontosságát hangoztatta annak érdekében, hogy biztonságosabbá és hatékonyabbá tegyék a kéksisakosok munkáját. Ezzel kapcsolatban példaként említette a megújuló energiaforrásokat is.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI