Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Getty Images)
Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Getty Images)
 / Közélet

Az Egyesült Államok külügyi szóvivője kedden megerősítette Amerika elkötelezettségét Ukrajna és az orosz-ukrán háború lezárása mellett, kijelentve, hogy továbbra is közvetítő szerepet vállalnak a békefolyamatban - írja a Kyiv Post.

Elkötelezettségünk nem lankad, nem átmeneti jellegű

- jelentette ki Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, hangsúlyozva, hogy

az Egyesült Államok továbbra is Ukrajna "legnagyobb támogatója".

Bruce cáfolta azokat a "téves" jelentéseket, amelyek szerint Washington kivonta volna magát az Ukrajna és Oroszország közötti békefolyamatból. Kiemelte, hogy egy ilyen döntés kizárólag Donald Trump elnök hatáskörébe tartozik. Trump kedden optimizmusát fejezte ki a béketárgyalásokkal kapcsolatban, megemlítve, hogy különmegbízottja, Steve Witkoff "jelentős előrelépést" ért el oroszországi látogatásai során.

Bár a közvetítési stílusunk vagy stratégiáink időnként változhatnak, továbbra is közvetítői szerepet töltünk be ebben a keretrendszerben

- magyarázta a szóvivő.

A Fehér Ház közlése szerint Trump a hétvégén telefonon is egyeztetett az ukrajnai békéről török kollégájával, Recep Tayyip Erdoğannal.

Arra a kérdésre, hogy az amerikai közvetítői ambíció "új szakaszába" lépett-e az Ukrajnával múlt héten kötött ásványkincs-megállapodást követően, Bruce emlékeztetett, hogy Washington felkérte mindkét felet, hogy terjesszenek elő javaslatokat a tartós békére vonatkozóan - közölte a portfolio.hu.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.