Az Egyesült Államok nyitott a további közvetítésre Oroszország és Ukrajna között - nyilatkozta az amerikai alelnök szerdán, ugyanakkor megerősítette, hogy ha nincs előrelépés, az amerikai fél kiszállhat a békefolyamatból.
J.D. Vance Washingtonban a Müncheni Biztonsági Konferencia által rendezett pódiumbeszélgetés keretében kifejtette, hogy az amerikai megközelítést a "stratégiai realizmus" vezérli a háború lezárására tett erőfeszítések során.
Abszurdnak nevezte, hogy a hosszú ideje zajló háborúban a két fél még csak nem is beszél egymással arról, hogy mit akar elérni annak érdekében, hogy lezárja a konfliktust.
Az orosz állásponttal kapcsolatban az alelnök kifejtette: annak érdekében, hogy a háború lezárható legyen, meg kell érteni, hogy a másik fél honnan indul, és ez még csak azt sem jelenti, hogy egyet kellene érteni a háború igazolására hangoztatott orosz állásponttal.
Az amerikai közvetítéssel zajló alkufolyamat részleteiről Vance azt mondta, hogy az orosz fél nem érdektelen a háború lezárását tekintve. Hozzátette, hogy jelen pillanatban azokat az elvárásokat és engedményeket, amelyeket Oroszország kér, az Egyesült Államok "túl soknak tartja", és egyben hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni az ukrán szükségleteket is annak érdekében, hogy rendezés sikeres legyen.
"A konkrét lépés, amit most szeretnénk látni, az az, hogy mindkét fél, oroszok és ukránok megállapodnak bizonyos alapvető irányelvekben, amelyek mentén leülnek és beszélnek egymással, és ilyen párbeszédben az Egyesült Államok örömmel vesz részt"
- fogalmazott az amerikai alelnök.
Megállapította, hogy a két fél elvárásai közötti szakadékot úgy nem lehet csökkenteni, ha nincs közvetlen tárgyalás.
"Úgy lehetetlen a közvetítés, ha teljes mértékben hiányzik legalább bizonyos párbeszéd" - hangoztatta az amerikai alelnök.
Vance egyben elismerte, hogy miközben Ukrajna jelenleg késznek mutatkozik egy 30 napos tűzszünetet elfogadni, a pillanatnyi orosz álláspont az, hogy a harcok ilyen hosszúságú szüneteltetése "nem stratégiai érdeke".
Hozzátette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok amennyire csak lehet próbál konstruktív közvetítőként részt vállalni, ugyanakkor ebben a szerepben az teszi "frusztrálttá" mindkét fél irányában, hogy "olyan mértékű a gyűlölet, hogy egy egyórás megbeszélés első félórája mindig a történelmi sérelmek felemlegetéséről szól mindekét oldalon".
Az alelnök egyben azt a meggyőződését hangoztatta, hogy "a háború rossz az Egyesült Államok, rossz Európa, rossz Oroszország és rossz Ukrajna számára", Donald Trump amerikai elnök a háború befejezése mellett szóló humanista érveként azt emelte ki, hogy az emberek halálát, az öldöklést kell megállítani.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.