Mark Rutte NATO-főtitkár „óvatos optimizmusának” adott hangot csütörtökön a katonai szövetség tagországainak informális külügyminiszteri találkozóján azzal kapcsolatban, hogy lehetséges majd némi áttörést elérni a következő hetekben az ukrajnai háború lezárása ügyében, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt az isztambuli orosz-ukrán tárgyalásokon.
A főtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy eredményt csak úgy lehet elérni, ha orosz részről megfelelően összeállított delegációval jelennek meg csütörtökön Isztambulban.
„A labda most egyértelműen az oroszok térfelén van. Magyarázatot kell adniuk, hogy mit csinálnak, miért vannak itt, vagy miért nincsenek”
– fogalmazott Rutte, hozzátéve, hogy
Ukrajna készen áll elkötelezni magát egy tűzszünet és a tárgyalások azonnali megkezdése mellett. „Ez teljesen világos” – jelentette ki.
Az antalyai találkozón Johann Wadephul német külügyminiszter kijelentette: támogatja Donald Trump amerikai elnök azon követelését, amely szerint a NATO tagállamainak a GDP 5 százalékát kellene védelmi kiadásokra fordítani.
Ezzel kapcsolatban Mark Rutte is úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy
a NATO-nak „sokkal-sokkal többet kell tennie az alapvető védelmi kiadások tekintetében”.
Kiemelte, hogy majd ha véget ér a háború Ukrajnában, Oroszország nagyjából 3-5 éven belül újjá tudja építeni haderejét.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az észak-atlanti szövetség „csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme”.
Hangsúlyozta: az amerikai követelés arra vonatkozik, hogy fordítsanak többet azoknak a képességeknek a megteremtésére, amelyek a 21. század fenyegetéseinek kivédéséhez szükségesek - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.