A tüdőrák világszerte a vezető daganatos megbetegedések közé tartozik.
Hétfőn vihette haza először újszülött gyermekét a kórházból egy székesfehérvári házaspár, de délután már minden szülő legrosszabb álmát élték át.
Több mint 6 millió forint értékű adománnyal segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat az Ungvári Városi Klinikai Kórházat.
Mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának osztályvezetője csütörtökön az InfoRádióban.
Romániában járványügyi vészhelyzetet hirdetnek az influenzás megbetegedések miatt, de nem vezetnek be korlátozásokat.
Az öt év alatti kisgyermekek esetében ugrás szerűen megnőtt azok száma, akik otthon véletlenül kannabisz tartalmú édességet fogyasztottak.
Peking elítélte kedden, hogy több mint egytucatnyi ország kötelezővé tette a koronavírustesztek alkalmazását a Kínából beutazókkal szemben.
Az ukrán miniszter kiemelte: Oroszország a civil infrastruktúrát is bombázza Ukrajnában, eddig 150 egészségügyi intézmény épületét rombolta le, és 78 egészségügyi dolgozó veszítette életét.
A Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében évente több százezer minta feldolgozása során mintegy 6 millió tesztet végeznek el az intézethez tartozó 8 laboratóriumban.
A koronavírus ismét terjedni kezdett Franciaországban, valószínűsíthető egy kilencedik járványhullám megérkezése.
Az összejövetel egyik ünnepélyes momentumaként az idei évtől immáron 101 leánygyermeknek otthont adó intézmény két lakója meggyújtotta a díszes adventi koszorú első gyertyáját.
Odesszába száz beteget szállítottak át arra az időre, amíg nem szűnnek meg az orosz támadások.
A megkérdezettek 68 százaléka kifejezetten fontosnak tartja, hogy félretegyen egy meghatározott összeget a havi egészségügyi kiadások finanszírozására, 32 százalék meg is teszi ezt.
A diabétesz egy olyan betegség, amely az összlakosság közel tíz százalékát érinti kisebb-nagyobb mértékben.
Október 24. – a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem világnapja.
Orvosi kategóriában Jakab Lajos, badalói családorvos, az ápolói kategóriában pedig Menzák Erzsébet vehette át a Linner-díjat.
A bombázásokban legalább 73 egészségügyi dolgozó és beteg vesztette életét.
Brüsszel fizeti a beteg és legfeljebb három kísérő személy belépőjegyét.
Csaknem két hónapig tartó javuló tendencia után az iskolakezdést követően a koronavírus ismét terjed Franciaországban, elsősorban a 20 év alattiak körében.
2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában.
Danijel Besic szlovén egészségügyi miniszter és egy celjei kórház teljes vezetése lemondott, miután a közép-szlovéniai város kórházában összecseréltek két beteget.
Az egészségügy miniszter szerint jelenleg nincs kritikus gyógyszerhiány Ukrajnában
A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az 5 millió dolláros segélyt egészségügyi célokra lehet fordítani
A WHO szerint a majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár „rendkívüli helyzetet” eredményezett.
Kárpátalján egy 29 éves nő az utcán adott életet egy egészséges gyermeknek.
Az Európai Unió és Kijev megállapodást írt alá, amely hozzáférést biztosít Ukrajna számára az egészségügy területén nyújtott uniós finanszírozáshoz.
Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere szerint.
A napokban a Beregszászi Járási Szakrendelőben került megrendezésre a tuberkulózis témakörével foglalkozó szeminárium
Szerbiában is azonosították a majomhimlő első fertőzöttjét.