Megegyeztek abban is, hogy - közös érdekek mentén - szoros együttműködésre törekszenek a régiós, az európai és a globális partnerekkel is.
Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet - közölte a varsói államfői hivatal.
Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön Kassán részt vesz a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozóján .
Borrell elmondta: alig három hónap telt el a legutóbbi rendkívüli Szerbia és Koszovó közti tanácskozás óta, de a rendszámtáblák körül kialakult vita tovább súlyosbodott.
Új-Zéland 2023 júliusáig meghosszabbítja az ukrán katonák Egyesült Királyságban történő kiképzését támogató programját.
Macron rámutatott: a háború mindenki problémája, mert nagy instabilitással jár.
Szerinte Oroszország ebben a háborúban stratégiai, műveleti és taktikai téren is vereséget szenvedett, "bármihez is nyúlt, kudarcot vallott".
Lengyelország kezdeményezte a NATO-tanács összehívását a szövetség alapszerződésének 4. cikkelye értelmében.
Szükség esetén az Egyesült Államok "meg fogja védeni a NATO területének minden négyzetméterét".
Egyúttal arra kérte az ország lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát.
Hozzátette: az orosz erők számára nagy vereséggel végződött volna, ha megpróbálják fenntartani pozíciójukat Herszonban.
A brit kormányfőnek az a célja, hogy „megakadályozzuk, hogy Oroszország megfojtsa a világgazdaságot”.
Számos vitás kérdést kell megvitatniuk Joe Bidennek és Hszi Csin-Pingnek első elnöki csúcstalálkozójukon.
A résztvevők kiemelték, hogy az Ukrajna támogatására irányuló erőfeszítések összehangolása, a szolidaritás és az egység jelentik a választ az égető kérdésekre.
Magyarország tavaly hétmilliárd eurót költött energiaimportra, míg idén 19 milliárd eurót, és ha minden így megy tovább, akkor jövőre 29 milliárd eurót fog - hangsúlyozta.
„Nincs más választásunk, mint visszavágni és visszaszorítani az oroszokat. Ők el akarják pusztítani Ukrajnát” – mondta.
Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében.
A NATO-főtitkár többször leszögezte: most már eljött az idő, hogy Svédország és Finnország a közeljövőben a szövetség teljes jogú tagja legyen.
A Kínában zajló változások miatt Németországnak is változtatnia kell az ázsiai országgal folytatott politikáján - írta Olaf Scholz.
Franciaország segítséget nyújt Ukrajnának a tél átvészeléséhez, valamint az orosz katonai csapások során megrongálódott energia- és ivóvízellátási infrastruktúra helyreállításához – közölte Emmanuel Macron.
Kizárólag Oroszország felelős azért a globális élelmezésbiztonsági válságért, amelyet az Ukrajna elleni háború, valamint az ukrán tengeri kikötők orosz blokádja okozott.
Irán készen áll közvetlenül megvitatni Ukrajnával az Oroszország által használt iráni drónok kérdését – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.
A cseh belügyminisztérium épületére hatalmas molinót erősítettek fel, amelyen a cseh és az ukrán zászló között Vlagyimir Putyin orosz elnök hullazsákba helyezett portréja látható.
Az Európai Bizottság szerint "politikailag motiváltak" az európai parlamenti képviselők és más európai magánszemélyek, valamint sajtóorgánumok elleni iráni szankciók - közölte Peter Stano.
Az ukrajnai háború nyomán több nézeteltérés is felmerült Párizs és Berlin között az európai kérdésekben (gázársapka, a védelmi politika beruházásai, a 200 milliárd eurós német csomag az energiaárakkal szembeni védelemre).
Az, hogy Ukrajna mit képviselhet egy béketárgyalás során, az a harctéren elért eredményektől, azaz a megtámadott országnak nyújtott katonai támogatástól függ - mondta.
"Ukrajna fennmarad, és győzni fog" - jelentette ki, majd hozzátette: február 23-án kevesen hitték, hogy Ukrajna ellenállhat, de az ukránok megmutatták kitartásuk erejét.
Emlékeztetett: a háború kezdete óta civilek ezrei haltak meg, és közel nyolcmillió ukrajnainak kellett elmenekülnie az országból.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő kijelentette: Ukrajna mellett kiállni "erkölcsileg, jogilag és civilizációs értelemben is helyes cselekedet".
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás nem "biankó csekk", mert Kijev tisztességről és átláthatóságról tett tanúbizonyságot a segélyek fogadásakor.
Amíg csak szükséges, támogatják Ukrajna erőfeszítéseit területe megvédésére, valamint készek biztonsági, gazdasági és humanitárius segítséget nyújtani az országnak.