Az Egyesült Államok a november 8-ai választások eredményétől függetlenül támogatni fogja Ukrajnát - mondta Nancy Pelosi demokrata párti amerikai házelnök hétfőn Zágrábban, miután találkozott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel.
A horvát főváros ad otthon a Krími Platform nevű kijevi kezdeményezés első parlamenti találkozójának, amelyen több mint 40 delegáció és 32 parlamenti elnök veszt részt kedden, köztük Nancy Pelosi is.
Pelosi elmondta: Kijevet mindkét párt és az amerikai szövetségi törvényhozás mindkét háza támogatja, és ez a támogatás a Fehér Házban kezdődik.
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás nem "biankó csekk", mert Kijev tisztességről és átláthatóságról tett tanúbizonyságot a segélyek fogadásakor.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte: Irán nagy hibát követ el azzal, hogy drónokkal támogatja Oroszországot.
Hangsúlyozta, Ukrajna "bizonyos sikereket" ért el a dróntámadásokkal szemben. "De ez veszélyes technológia, amelyet meg kell állítani" - fogalmazott.
"Egy ideje próbálunk nukleáris megállapodást kötni Iránnal, hogy biztonságosabb hellyé tegyük a világot, és most az oroszok segítségére sietnek, és ezzel kevésbé biztonságos hellyé teszik a világot"
- mondta Pelosi.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI