Brit uralkodó legutóbb 19 éve tett hivatalos látogatást az Egyesült Államokban, 2007-ben II. Erzsébet utazott a tengeren túlra.
Az erről szóló egyetértési nyilatkozatot pénteken írta alá Washingtonban Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelemért és a gazdasági biztonságért felelős biztosa és Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
III. Károly király és felesége, Kamilla hétfőn utazik négynapos állami látogatásra az Egyesült Államokba.
Az olasz külügyminiszter az orosz televízióban elhangzottakra utalva súlyosnak nevezte a Melonit ért sértéseket.
Erről a A Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt.
A látogatás célja, hogy mielőbb megkezdődjenek a tárgyalások a legfontosabb uniós ügyekben.
Radoslaw Sikorski arra számít, hogy az új magyar kormány hozzájárul a Kijevnek szánt európai uniós támogatás folyósításához.
Életbe lép hétfőn az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
A közlemény szerint a cél a kétoldalú kapcsolatok "békés fejlődésének előmozdítása", valamint a két oldalon élő lakosság közötti "összetartozás és jólét" erősítése.
Miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
Az eszkaláció nem eredményez tűzszünetet és békét, csak a tárgyalások, nevezetesen a regionális partnerek által vezetett folyamatos erőfeszítések - tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Damaszkuszba látogatott.
Határozottan elutasították azt az iráni követelést, hogy a Hormuzi-szoroson átkelő kereskedelmi hajók fizessenek a víziút használatáért.
Starmer ezt az álláspontot az iráni háború kezdete óta többször is kifejtette.
Az esti órákban összesen hat Molotov-koktélt dobtak az épületre, ezek közül három felrobbant, de károkat nem okozott.
A francia vezérkari főnök sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok "egyre kiszámíthatatlanabbá" válik, és nem értesítette szövetségeseit arról a döntéséről, hogy konfliktusba lép Iránnal.
A kormányfő úgy fogalmazott: személyes támadások érték, amiért úgy döntött, hogy nem csatlakozik "az Irán elleni offenzívához".
Karoline Leavitt úgy fogalmazott, hogy a kínai látogatás "nem került veszélybe", ugyanakkor "nagyon valószínű", hogy elhalasztják.
Witkoff optimizmusát fejezte ki a további diplomáciával kapcsolatban.
Ismét a diplomáciai munkának kell érvényesülnie, mert szerinte az iráni nukleáris válságot és az iráni nép "legitim jogait arra, hogy meghallgatásra találjon" nem lehet légicsapásokkal megoldani.
A figyelmeztetést közvetlenül azután adták ki, hogy egy újabb tárgyalási fordulót tartott az Egyesült Államok és Irán.
A tárgyalásoknak igazságos és fenntartható békéhez kell vezetni.
Washington a jelenleginél több cselekvést vár el Európától.
A látogatás hivatalos része hétfőn lesz.
Miután részt vesz a hagyományos Müncheni Biztonsági Konferencián.
A közelmúltbeli amerikai fenyegetések "alapvető kihívást" jelentenek a nemzetközi rendre.
Az ukrajnai háború finanszírozásának megakadályozása érdekében.
Az érvényes szabályok tiszteletének előnyt kell élveznie a nyomásgyakorlással szemben.
Az útlevelek ereje egyre inkább a politikai stabilitást és a diplomáciai befolyást tükrözi.
A venezuelai ellenzéki vezető átadta Donald Trumpnak a Nobel-békedíját
A minisztérium hangsúlyozta, hogy az iráni helyzet gyorsan eszkalálódhat, és ez jelentős kockázatokkal jár.