Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében.
Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik – jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján.
A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg – folytatta.
Scholz szerint Kína nagy jelentőségű ország, és felelős a békéért a világban. A kancellár visszautasította a pekingi útjával kapcsolatos bírálatokat, és aláhúzta: válságos időkben a szokásosnál is fontosabb a párbeszéd. Eközben Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak.
„Nem engedhetjük meg magunknak az erőszak további fokozódását”
– mutatott rá, aláhúzva, hogy a szembenálló feleknek a béketárgyalások újrakezdésére kellene törekedniük.
Scholz óva intette Kínát a katonai beavatkozástól Tajvanon, ugyanakkor megerősítette: Németország az egy Kína elv híve. Ez azonban azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetet csak békésen, mindkét fél beleegyezésével lehet megváltoztatni – tette hozzá a német vezető.
Kína szakadár tartományának tekinti a szigetet, amely a kínai kommunisták 1949-es polgárháborús győzelme óta önálló kormánnyal rendelkezik.
A kancellár egyúttal szót emelt az emberi jogok egyetemessége mellett, amelyet az ENSZ összes tagja is elismert. Felszólította továbbá a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat Hszincsiang tartományban is, ahol a világszervezet emberi jogi bizottsága szerint üldözik a muszlim vallású ujgur kisebbséget.
A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár.
„Az éhínség nem válhat fegyverré”
– fűzte hozzá.
Scholz Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott. A Kínai Kommunista Párt és az ország élére nemrég újraválasztott Hszi kiemelte: könnyű lerombolni a politikai bizalmat, de nehéz újjáépíteni. Éppen ezért Pekingnek és Berlinnek tiszteletben kell tartania egymást és a másik legfontosabb érdekeit. Hszi egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmazott a két ország között a nemzetközi kérdésekben a világ békéje és fejlődése érdekében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.