Szerda reggel telefonon egyeztetett a magyar és a lengyel külügyminiszter a kedd este Kelet-Lengyelország területén történt rakétacsapás kapcsán. Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország támogatásáról biztosította Lengyelországot, akik egyelőre semmi biztosat nem tudnak mondani arról, hogy kik és milyen szándékkal lőtték ki a rakétákat. A külügyminiszter hangsúlyozta: ebben a helyzetben a döntéshozók stratégiai nyugalmára van szükség, hogy elkerüljük a kontrollálhatatlan következményeket.
Lengyelország kezdeményezte a NATO-tanács összehívását a szövetség alapszerződésének 4. cikkelye értelmében. A szövetség alapszerződésének ezen pontja kimondja, hogy ha bármelyik tagállam veszélyeztetve érzi a saját területi integritását, szuverenitását, akkor konzultációt kezdeményezhet a többi tagállammal a NATO-n belül – számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel kollégájával, Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel folytatott beszélgetésről a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem a sokat hangoztatott 5. cikkely, hanem egy konzultáció a szövetséges tagállamok között.
A külügyminiszter azt is elmondta, hogy lengyel kollégája tájékoztatása szerint egyelőre
„nem tudnak biztosan mondani arról, hogy kinek a használatában álltak azok az eszközök, amelyek becsapódtak”.
Az incidens miatt a lengyel külügyminisztérium bekérette az orosz nagykövetet, hogy magyarázatot követeljenek a kelet-lengyelországi robbanásra.
Szijjártó Péter a keddi, ukrajnai bombázások következtében leállt Barátság kőolajvezetékről is beszélt. Elmondta, megnyugtató hír, hogy nem a vezeték sérült meg, hanem az áramlást működtető energetikai infrastruktúra, amelyek kijavítása könnyebb, mintha a vezetéket érte volna találat. A külügyminiszter hangsúlyozta:
Magyarország több hónapnyi tartalékokkal rendelkezik kőolaj tekintetében, tehát az ország kőolajellátása biztosított.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.