Államalapító királyunkra emlékeztek a Tiszaháton - Erőt meríteni Szent István örökségéből

Az ünnepség a görögkatolikus kápolnában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.

Templombúcsú és Szent István-napi megemlékezés Aknaszlatinán - Soha nem feladni

A KMKSZ szervezésében idén is ünnepi szentmisével és koszorúzással méltatták augusztus 20-át.

Szent István király lovasszobra a budai várnegyedben, a Mátyás-templom mellett (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)

Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe.

Megemlékezés Benében - Szent István és az új kenyér ünnepén.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Az elmúlt vasárnapon sokadik alkalommal tartották meg Szent István és az új kenyér ünnepét Benében.

Megemlékezés és díjátadó a nagycsaládosoknál - Mi így ünnepeljük augusztus 20-át

Rendhagyó módon méltatja nemzeti ünnepünket a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).

Ünnepi szentmise a beregszászi római katolikus templomban - Első királyunk emlékezete, az új kenyér megáldása

Ünnepi szentmisét tartottak a beregszászi római katolikus templomban Szent István király emlékezetére, valamint az új kenyér megáldása alkalmából.

Megemlékezés Tiszacsomán Államalapító királyunk ünnepén

A hagyományoknak megfelelően Tiszacsomán államalapító Szent István királyunk ünnepe a helyi görögkatolikus templomban szentmisével vette kezdetét.

Szent István királyra emlékeztek Mezőkaszonyban - Bölcsesség, istenhit, bátorság, stabilitás

Augusztus 20-án Kárpát-medence-szerte ünnepel a magyarság – keresztény államalapítást, új kenyeret, így történt ez Mezőkaszonyban is.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter

Antony Blinken külügyminiszter az Egyesült Államok nevében köszöntötte kedden a magyarokat az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

 A Szent Korona nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon.

Szent István szobor  Fotó: Wikipedia

Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja.

Nagy István agrárminiszter

A kenyér mindig az élet és a megmaradás üzenetét hordozza, éppen ezért hálával tartozunk a gazdáknak, akik munkájának és kitartásának köszönhetően augusztus 20-án megszeghetjük az új kenyeret.

Szent István-napi ünnepség Salánkon

A magyarság államalapító királyát méltató ünnepséget immáron negyedik alkalommal szervezte meg a közösség.

Augusztus 20. - Állami díjakat adott át az ünnep alkalmából Csák János miniszter

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter

Augusztus 20. - Meteorológiai szolgálat: zivatarok is befolyásolhatják az ünnepi programokat

Azt kérik, aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse nyomon az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket

Augusztus 20-án negyvenezer rakétát lőnek a magasba

Mától négy napon át folyamatosan lesznek programok az egész országban.

A magyar államalapítás ünnepének előestéjén magas állami kitüntetéseket adtak át Budapesten. A kitüntetettek között volt Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke is.

Magas állami kitüntetéseket adtak át Budapesten. A kitüntetettek között volt Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke is.

Államalapító Szent István királyra emlékeztek Tiszacsomán

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Görögkatolikus Egyházmegye közös szervezésében rendezett eseménysorozaton több százan ünnepeltek együtt.

A Tiszaháti Tájmúzeum kertje adott otthont a Hármas halom, kettős kereszt köré szerveződő programnak, melyre múlt pénteken délután 3 órakor került sor.

A Tiszaháti Tájmúzeum kertje adott otthont a Hármas halom, kettős kereszt köré szerveződő programnak, melyre múlt pénteken délután került sor.

A szentmise után a megemlékezés a templom előtt álló Szent István-szobornál folytatódott.

Államalapító királyunkra emlékezve gondolatban végig járjuk azt az utat, amelyet a magyarság Kárpát-medencei megtelepedése óta az elmúlt több mint 1100 esztendő alatt megtett.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszédet mond az Otthonról Haza! elnevezésű program határon átívelő kerékpáros túrája résztvevőinek fogadásán a fővárosi Olimpiai Parkban 2021. augusztus 20-án. Az Otthonról Haza! rendezvénysorozat célja, hogy aktív turisztikai programokon keresztül kösse össze a határon innen és túl élő magyarokat. Az eredeti rendezvénysorozatot 2020-ban, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Évében tartották volna meg,

Budapestre, az Olimpiai Parkba érkeztek az Otthonról Haza elnevezésű program határon átívelő kerékpáros túrárjának résztvevői pénteken, az állami ünnepen.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken, az állami ünnepen nyolc kárpátaljai magyar közéleti személyiség számára a nemrég felújított beregszászi Perényi Kultúrkúriában.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken, az állami ünnepen nyolc kárpátaljai magyar közéleti személyiség számára a nemrég felújított beregszászi Perényi Kultúrkúriában.

Magyar állami kitüntetésekben részesültek földijeink

Augusztus 20-án a beregardói Perényi Kultúrkúriában magyar állami kitüntetéseket vehettek át földijeink

Szoboravatás és megemlékezés Mezőkaszonyban

Augusztus 20-án Mezőkaszonyban a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében felavatták Szent István király mellszobrát

Hősök útja – Hét döntés, amely megváltoztatta a magyar történelmet
Nemzeti ünnepünk alkalmából a Hadtörténeti Múzeum és a Magyar Honvédség hagyományőrzői a budavári Tóth Árpád sétányon rendhagyó szabadtéri rendezvényen idézik fel a magyar históra hét hősének sorsfordító tettét
Gulyás Gergely kiemelte: a magyar történelem második fél évezrede a szabadságküzdelmekről szólt, amikor ritka volt, hogy a magyar állam úgy lehetett független, hogy szabadságát ne tették volna kockára idegen hatalmak.

Európa kevés ősi államai egyikének nevezte Magyarországot augusztus 20-ai beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Ma kezdődik a több napon át tartó Szent István-napi fesztivál
Csütörtökön megkezdődik minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválja