Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken, az állami ünnepen nyolc kárpátaljai magyar közéleti személyiség számára a nemrég felújított beregszászi Perényi Kultúrkúriában.

MTI

Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken, az állami ünnepen nyolc kárpátaljai magyar közéleti személyiség számára a nemrég felújított beregszászi Perényi Kultúrkúriában.

Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul ünnepi beszédében emlékeztetett arra: a magyar nemzet történetében sokszor adódott olyan helyzet, amikor újra és újra talpra kellett állni. Hasonló helyzet állt elő most a koronavírus-járvány miatt, hiszen az elmúlt másfél évben a világi és egyházi közösségek tagjainak személyes kapcsolattartása nagy mértékben beszűkült, adta hírül az MTI.

A beregszászi külképviselet vezetője kiemelte: "a megújulás, a közösségi együttlét ereje az, ami augusztus 20-án különös erőt ad számunkra". Szilágyi Mátyás hozzátette, hogy "az újrakezdésekben, a történelmi talpraállások idején mindig nagy szerepe volt szent királyaink kultuszának, emlékezetének".

Szent István megalapozta az Európában való megmaradás, beilleszkedés, az állam, a keresztény királyság kiépítésének az esélyét, ezzel biztosítva a magyar nemzet fejlődésének kereteit - fogalmazott a diplomata.

Ezt követően Áder János köztársasági elnök megbízásából Kuti László, az ungvári főkonzulátus ideiglenes ügyvivője átnyújtotta Zsukovszky Miklós református esperesnek, a derceni egyházi önkéntes tűzoltóság alapítójának és parancsnokának a beregszászi és a munkácsi járás lakosai biztonsága érdekében kifejtett önzetlen tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Az állami ünnepen Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Szeles Emma, a viski Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatóhelyettese, valamint Hrabár Tamás görögkatolikus lelkész. Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Popovicsné Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület vezetője; Kudron Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nagyszőlősi alapszervezetének elnöke; Berlanyuk Anikó előadóművész; valamint Mészáros Györgyi és Palkó Katalin pedagógusok.

A kitüntetéseket az ungvári magyar főkonzulátus és a beregszászi magyar konzulátus közös szervezésében adták át. A kultúrkúriát a Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség Programjában biztosított támogatásból, valamint a magyar főváros hozzájárulásából újították fel.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.