A Szent Korona nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Szent Korona nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
 / Közélet

Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon.

A Forgórózsa Táncegyüttes Debrecen táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Forgórózsa Táncegyüttes Debrecen táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulása után a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a hét lelátó közönsége és az utcákat megtöltő közönség előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal.

A Fórum nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Fórum nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Debrecen és japán testvérvárosa, Tojama Lélektől lélekig című kocsija a két város erős kapcsolatára, Nagyvárad és Debrecen különleges tavirózsát formázó közös kompozíciója a két régió jótékony hatású termálvizére utalt.

Az Oradea – Debrecen nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Az Oradea – Debrecen nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Richter Gedeon gyógyszercég A négy testőr nevű kompozíciója a gyár tevékenységének négy fő pillérére épült, a Magyar Posta a Sok a virág, de egy kert című kompozízióját a mesevilág ihlette, a Fórum Debrecen kocsija a virágzó divatvilágba kalauzolta a nézőket, a BMW Group Gyár Debrecen virágai pedig a fenntarthatóságot szimbolizálták.

Hirdetés

A Richter Gedeon nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Richter Gedeon nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Utóbbit jelenítették meg a Catl akkumulátorgyár virág-pandamacijai is:

A CATL nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A CATL nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

a fenntarthatóság jegyében szárazvirágokkal és 30 százalékban cserepes növényekkel díszítették a kompozíciót, amelyeket a karnevál után közintézményeknek ajánlanak fel.

A Magyar Posta nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Magyar Posta nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Teva gyógyszergyár színes virágokból készített mosolymolekulákkal kápráztatta el a közönséget, a Cívis kosárlabda klub kocsiján a 3×3-as sportesemények elevenedtek meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kompozíciójának virág-űrhajósa pedig a jövőkép, tudás, innováció hármasára hívta fel a figyelmet.

A TEVA nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A TEVA nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A virágkocsik menetét a nizzai Compagnei Planete Vapeur meglepetés kompozíciója, A sárkány zárta.

A francia Compagnie Planete Vapeur nevű csoport fellépői a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A francia Compagnie Planete Vapeur nevű csoport fellépői a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. Ott volt a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International.

A LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az augusztus 20-ai felvonulást egy teljes karneváli hét előzte meg. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este a Bagossy Brothers-szel ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége.

A Feeling Tánc és Mazsorett Együttes táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Feeling Tánc és Mazsorett Együttes táncosai a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az idén visszatér a korábban hagyományos, de több éve elmaradt éjszakai felvonulás: a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak majd a művészeti csoportok és virágkocsik esti kivilágításban - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Az olasz Bandieral degli Uffizi di Firenze nevű csoport fellépői a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Batala – Internacional nevű csoport fellépői a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A 3×3 nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.