A szüret a 2024-es évben szinte minden fajtánál 2-3 héttel a megszokottnál korábban befejeződött, már a késői fajtákat is betakarították. A kék bogyójú fajták héjon erjesztése még tart a feldolgozókban, de lassan azok is a présekbe kerülnek, kezdődhetnek a pincében végzendő feladatok: fejtés, derítés, szűrés, kénezés, feltöltés, házasítás stb. Nézzük sorba, milyen feladatokat kell végre hajtani, milyen sorrendben és minek mi a célja és eredménye.
A borral végzett első munka a fejtés. A fejtést végezhetjük gravitáció segítségével egy egyszerű műanyag slang használatával, vagy erre a célra kialakított borszivattyúval is. A szivattyú használatával a folyamat lényegesen gyorsabb, és végezhetjük teljesen zárt rendszerben is. A bort minden ilyen művelet, amit géppel végzünk, szerkezetileg megbolygatja, ezért célszerű a lehető legkevesebb alkalommal elvégezni azt. Az első fejtésnél a durva seprőt távolítjuk el a kierjedt mustról. Az erjedés végét a kotyogón való CO2 távozásának leállása jelzi, de kóstoljuk is, mert az erjedés el is akadhat. Ebben az esetben a bor még édeskés, alkoholtartalma alacsony, borbetegségekre igen fogékony, az erjedés újra indítása javasolt. Az erjedés végét jelzi az is, hogy a borban magától megindul a tisztulás.
Fejtés előkészítése. Először is készítsük elő azt az edényt, hordót, tartályt, amibe a bor kerülni fog, nagyon fontos, hogy az edény legyen tökéletesen tiszta! A higiéniai szabályok betartása rendkívül fontos. Amennyiben van rá lehetőségünk, az üres edénybe engedjünk CO2 gázt, ezzel is segítve az oxidáció elkerülését. Hordóknál gyakran felmerülő kérdés a kénlap égetése, mikor kell, mikor nem. A hordóban elégetett kénlap nem fejt ki olyan hatást, mint a borhoz kevert kénpor, vagy törzsoldat használata. A kénlap égetése a hordó fertőtlenítését szolgálja. A fahordó tisztítása igen alapos munkát igényel, főleg abban az esetben, ha több hónapon keresztül használaton kívül, üresen állt. Amennyiben ereszt, csepe, először hideg vízzel áztatjuk, dagasztjuk, akár több napig, de a vizet 1, maximum 2 naponta cseréljük le. Amikor a szivárgás már gyengébb, forró vízzel a hordót „forrázzuk”, ezzel a még be nem dagadt kis szivárgások is megszűnnek. A forrázás után a hordót még többször kiöblítjük hideg vízzel, és csak ha semmilyen rossz illatot nem érzünk benne, akkor vesszük használatba.
Ha az előző évben a hordóban a bor megromlott, a hordó mosása legyen még alaposabb. Ilyen esetekben ajánlott tisztítószer használatát is beiktatni, kaphatóak különböző tisztítószerek. Amennyiben nem tudjuk megoldani a problémát, forduljunk kádár mesterhez, aki kifenekeli esetleg újra égeti a hordót. Semmiképpen ne használjunk hibás, beteg hordót!
A hordót mosás után lefordítva hagyjuk kicsepegni, csak ezután tesszük a helyére és égetünk el benne kénlapot. Egy kénlap 100 literhez elég, példaképpen: egy 300 literes hordóhoz 3 lap elégetése szükséges. Az átfejtett fiatal bort mindenképpen kénezzük. A kének nagyon jó redukáló hatása van, ami a káros oxidációs folyamatokat visszafordítja, és a borhibák elkerülését eredményezi.
Használhatunk kénport vagy törzsoldatot is. A törzsoldat használata jobb, de ha a beszerzésére nincs lehetőségünk, a kénport is bátran használhatjuk. Egészséges, jó állapotban lévő bornál ez első fejtésnél ajánlott egy erősebb kén adag használata. Porkénből 20-40 gramm/hektoliter, míg 5%-os törzsoldat használatánál 1-1,5 dl /hektó használata ajánlott. A fejtés és kénezés után a bor magától is tisztulni kezd, de ettől függetlenül ajánlott valamilyen derítőszer adagolása a borhoz, hogy tükrös tiszta bort kapjunk. A derítőszerek nem valamilyen kémia anyagként képzeljük el, ami a bor ízén, küllemén változtat. Legismertebb a bentonit, ami földalapú és csupán a zavaros részeket köti magához, és mivel nehéz, a hordó aljára száll, így jól elválasztható a tiszta bor a zavaros anyagoktól. A derítőszerek nagy része előkészítést igényel, általában 10 szeres mennyiségű szobahőmérsékletű vízben duzzasztjuk, 6-24 óra elteltével egy egységes, szagmentes oldatot kapunk, amit keverjünk a borhoz. Fontos, hogy a derítőszerek nem működnek 14 Co alatt, tehát ha a pince és a bor nagyon hideg, akkor derítőszer használata mellett sem tisztul meg. A derítőszer alapos elkeverése után a bort állni hagyjuk, 6-12 nap elteltével a bor megtisztul, ekkor fejtsük le az üledékről, természetesen ebben az esetben is tiszta edénybe. Második fejtés után is fontos a kénezés, de a mérték is sokkal alacsonyabb az előző adag negyede.
Amennyiben a borban a tisztítás után semmilyen problémát nem érzünk, következhet az érlelés. Érlelés során nagyon fontos, hogy ügyeljünk az oxidáció kizárására! Az edény minden esetben legyen tele, hogy minél kisebb felületen érintkezzen levegővel.
A fahordók egyik hátránya az úgynevezett „apasztás”, tele töltött hordónak néhány hét elteltével akár több liternyi híja is lehet, ezt gyakran ellenőrizzük és töltsük fel. Nem új találmány a torma tabletta, de használata nagyon pozitív, régen megtisztított torma szeletet tettek a borra, mára ennek egy egyszerűbb módszere ismert. A torma tablettát borászati szaküzletben vásárolhatjuk meg különböző méretben. A tablettát a bor tetejére helyezzük, fejtést követően, a bor tetején úszó tabletta megakadályozza oxidációt, gátolja a hártya kialakulását, ami később a bor virágosodásához vezet, illetve az ecetesedés egyik kiváltó oka. A megkezdett hordó különösen ki van téve a nemkívánatos folyamatoknak, ezért azt fejtsük kisebb edényekbe, vagy használhatunk úszófedeles műanyag vagy inox tartályokat is.
A borok érlelése során nagyon jó hatással van a borok ízére és eltarthatóságára egy jó hordó használata, azonban sok odafigyelést és előkészítést igényel, és sajnos kiszorulóban van a modern borászatokból. Csak prémium borokat érlelnek hordóban. Pedig egy jól kezelt, mindig alaposan kitisztított fahordó akár 100 évig is használható. Egy-egy ilyen régi, még jó állapotban lévő hordó igen nagy kincs egy borászatnál, és a borászat precizitását, munkaszeretetét is mutatja.
Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.