A szakemberek egy része az egész Európa s benne vidékünk szőlőültetvényeit az 1880-as évektől kezdődően gyakorlatilag teljesen elpusztító filoxéravészhez hasonlítja a napjainkban kibontakozódó járványt, amelyért az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma a felelős Az aranyszínű sárgaság 2025-ben szinte az egész Kárpát-medencében járványos méreteket öltve fellépett, komoly pánikot okozva a szőlészek és borászok körében. Bátran kijelenthetjük, hogy jelenleg az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója.
- Miért is? – először ezt a kérdést tettük fel Varga István benei szőlész-borásznak, a Pro Agricultura Carpatika falugazdászának.
- Többek között azért, mert a fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 %-kal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet. Ahol a védekezés nem megoldott, a tőkék 80-100 %-a is megfertőződhet a fitoplazmával, fogékony fajták esetében néhány év leforgása alatt – tehát igencsak rövid időn belül – ki is pusztulhatnak. Rossz hír azok számára, akik magántermő ültetvényekkel rendelkeznek: a kór nem válogat, ugyanolyan pusztítást végez az igénytelennek mondott fajtáknál is.
- Valóban olyan rohamos gyorsasággal terjed?
- Szerbiában 2002-ben azonosították először a középső-déli területeken, 2007-ben pedig már Belgrádtól északra, a Duna mentén a horvát határig megtalálható több szőlőültetvényben. Szlovéniában az első fertőzött növényeket 2005-ben az Adriai-tengerpart közelében találták. Három évvel később már az ország keleti, azaz Magyarországhoz közeli területén is bekövetkezett a fertőzés. Mára Szlovénia összes szőlőtermesztő területe fertőzött. Ausztriában 2009-ben jelentkezett a betegség Stájerországban. A következő évben újabb fertőzés következett be, de egyelőre nem terjedt túl a tartományon. Horvátországban 2009-ben azonosították a FD-t szőlő növényben Zágráb környékén. 2010-11-ben már Kapronca-Kőrös megyében is megtalálták a kórokozót. Romániában 2012-ben közölték egy génbankban történő előfordulását. Felvidéki kollégáim arról számoltak be, hogy már náluk is találtak néhány gyanús ültetvényt. Nagy valószínűséggel hozzánk abból az irányból jön majd a fertőzés, hisz megyénknek az anyaországgal határos részein nincsenek nagyobb szőlőtáblák. Magyarországon 2013. augusztus 30-án mutatta ki először a kórokozó jelenlétét szőlő és erdei iszalag növényben.
- A tőkék fertőzésekor milyen változások vehetők észre?
- A hajtásokon az első enyhe, sodródást mutató jelek már a nyár közepén megjelennek. A napnak kitett levélrészeken a fehér bogyójú fajtáknál a levéllemez részleges vagy teljes sárgulása, kék bogyójú fajtáknál vörösödése figyelhető meg, a levélfelület fémszínű lesz. Augusztus-szeptember folyamán a fő erek mentén krémsárga foltok jelennek meg, amelyek fokozatosan terjednek a levélfelületen, végül a teljes levél elszárad. Az így elhalt, megkeményedett levelek ősszel később hullanak le, mint az egészségesek. Nem ritkán a levéllemez már lehullik, míg a levélnyél a tőkén marad. A fertőzött növények nem menthetők meg, mivel a kórokozó ellen nincs hatékony növényvédő szer. Így tehát a megelőzés a védekezés kiemelten fontos feladata.
- Mégis, mi a legfontosabb teendő?
- Csak igazoltan betegségmentes ültetési anyagot szabad felhasználni. Következetesen irtsuk a köztesgazda növényeket. Az olyan köztesgazdák, mint az erdei iszalag (Clematis vitalba) és a bálványfa (Ailanthus altissima) felszámolását mielőbb el kell végezni, mivel ezek biztosítják számára a szükséges életteret. Rendszeres inszekticides kezelés: az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni rovarölőszeres védekezés kulcsfontosságú a terjedés megakadályozásában. Ugyanis az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaságának fő terjesztője. Erről a rovarról tudni kell, hogy Magyarországon szinte mindenütt jelen van. A kártevő egy Észak-Amerikában őshonos rovar, amely az 1930-as évek elején, 1932-ben jelent meg először Európában, Franciaországban. Innen kiindulva azóta a kontinens számos országában elterjedt, és 2006-ban Magyarországon is észlelték a jelenlétét. Az amerikai szőlőkabóca elleni hatékony védekezéshez, így az FD terjedésének eredményes megakadályozásához fontos a vektor jelenlétének ismerete és fejlődésének nyomon követése. Figyelemmel kell kísérni és rögzíteni az amerikai szőlőkabóca lárvák kelésének idejét és időtartamát, a kifejlett egyedek rajzásának kezdetét és csúcsát, a sárga ragacsos lapokon fogott kifejlett egyedeinek számát. A nyomon követés legalább ilyen lényeges: monitorozó csapdák segítségével folyamatosan figyelemmel kísérjük a kabóca jelenlétét és rajzását, hogy időben meg lehessen kezdeni a védekezést. Nem utolsósorban az elhanyagolt, fertőzött szőlőültetvények megszüntetésére kell törekedni.
- Itt aztán nagy bajban leszünk. Gondolok a falvaink elhagyott portáira, meg a ház előtti metszetlen szőlőlugasok százaira…
- Pedig ezt a kérdést azoknak, akik itthon maradtak, valahogy meg kell oldani. Eddig is sokan vették, úgymond, pártfogásukba a távollevő szomszéd, a rokon kertjét, most még inkább erre kell tudatosan törekedni. A kártevő megjelenése, ami a közeljövőben nálunk is várható, amúgy is új hozzáállást követel mindannyiunktól.
- Mire gondol?
- Arra például, hogy kora tavasszal a tőkék metszését mihamarabb el kell végezni, hogy a nyesedéket még azelőtt megsemmisítsük, mielőtt a lárvák kikelnének. A legtöbb kárpátaljai szőlősgazda mostanáig ritkán permetezte az ültetvényét rovarölő szerrel. Számításaink szerint a szőlőkabóca elleni hatékony védelemhez legalább három beavatkozásra lesz szükség egy szezon folyamán. Mostantól kezdve alapvető fontosságú a szőlőtőkék vizuális vizsgálata. Különösen az alsó levelek fonákán kell keresni a lárvákat, a leveleket óvatosan megfordítva. A vizsgálat végezhető még fűhálóval vagy kopogtatással is. Fűháló használata esetén a fűhálót a szőlő lombozatába kell helyezni, és kézzel a felette lévő hajtásokat megrázni, majd óvatosan megnézni a fűháló tartalmát. Kopogtatás esetén a szőlőtőke alá műanyag vagy textil lepedőt helyezünk. Ezt követően egy rúd segítségével a szőlő hajtásait megütögetve (kopogtatva) a hajtásokon lévő rovarok a szőlő alatti részre hullanak. A kopogtatás hatékonysága azonban jóval elmarad a vizuális és fűhálózásos gyűjtéstől, a lárvák mozgékonysága miatt.
- Sokan lemosó permetezéssel kezdik az idényt.
- A lemosó permetezést a rügyfakadás előtti periódusra időzítjük. Az ilyenkor javasolt szer: Nevikén vagy Agrokén. Cél: az áttelelő kórokozók gyérítése.
- A szőlőkabóca várható megjelenéséhez igazítva, nagyjából miként néz ki kedvelt kultúránk növényvédelmi naptára?
- A lemosó permetezés után az első kezelés a 2-3 leveles állapotban történik: Thiovit Jet vagy Kumulus (kén) – 3-4 kg/ha. Célunk ezzel a lisztharmatfertőzés megelőzése és atkagyérítés. A második kezelést indokolt esetben a hajtások 20-25 cm-es hosszához igazítjuk. Szer: Ridomil Gold MZ vagy Acidan (metalaxil + mankoceb). Mindez bórtartalmú lombtrágyával kiegészítve (pl. Boroplus). Ehhez jön még a Karate Zeon vagy Turbo preszto (Invert). Cél: lisztharmat, peronoszpóra, szőlőmolyok és más kertevők gyérítése. A harmadik kezelés közvetlenül virágzás előtt történik, amikor a vadszőlő már nyitik. ,Szer: Beneluc vagy Quadris esetleg Shavit, de mindenképpen felszívódó hosszú hatású szer legyen bórtartalmú lombtrágyával kiegészítve (pl. Boroplus). Cél: lisztharmat, peronoszpóra, szürkerothadás, feketerodhadás, madárkásodás megelőzése. A negyedik kezeléskor történik egy lényeges változás. Innentől zsendülésig, az időjárást figyelve, 10-14 naponta a szereket váltogatva legalább 3 alkalommal a kabóca ellen is védekezni szükséges. Szerek gomba ellen: Topsin-M 70 WP, Shavit, Ridomil Gold, Brodvej, Luna, Kumulus, Szerkadis. Szerek rovarok ellen: Karate Zeon, Turbo preszto, Mospilan, Decis. Lombtrágyák: a bogyó növekedésének időszakában kalcium. Kritikus időszakoknak számítanak: amikor a bogyó a legintenzívebb növekedési szakaszához érkezve megvékonyul a bogyóhéj. Hasonlóképpen veszélyeket rejt a fürtzáródási periódus, mivel ezután a permetszer már nem jut be a bogyó belsejébe.
- Köszönöm a tájékoztatást.
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.