Az Anyanyelvápoló Szövetségének 58. alkalommal, ezúttal a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetsége társszervezésében Kárpátalján megtartott magyar nyelv hete programsorozat – Nagydobrony után – a Latorca-parti város patinás épületében, a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH) folytatódott, ahol Pfeifer Anita kulturális menedzser üdvözölte a résztvevőket.
A helyi szervezők nevében Kritofori Olga magyartanár, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója arról számolt be, hogy Munkács bizony már a szórványvidékhez tartozik az anyanyelvhasználat terén, a magyar a vegyes házasságokban egyre inkább háttérbe szorul, a magyar iskolába beiratkozóknál is bizony már sokszor „biccen a szó a száj szögletén”, sőt vannak, akik nem is beszélik azt. Ezért is jelent a pedagógusok, az itteni magyarok számára missziót az anyanyelv megőrzése.
Mint ahogy bármilyen kőrakás kövei egyenként csak dirib-darabok, holt anyag valamennyi, de egymáshoz illesztve, egymáshoz csiszolva az emberi szellem, akarat még katedrálist is képes emelni belőle, fogalmazott levélben elküldött köszöntőjében Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. Mi is, akik anyanyelvünk ügyéért munkálkodunk, egy nagyszerű katedrális építőkövei vagyunk. Ám egyenként alig jutunk egyről a kettőre, de összekapaszkodva őrzői, védelmezői, formálói lehetünk és vagyunk is, hangsúlyozta az elnök asszony. Aki elismeréssel szólt a kárpátaljai magyarok kiállásáról, akiknek egy háború sújtotta ország kisebbségeként naponta meg kell küzdeniük szülőföldjükért, magyarságukért, a megmaradásukért, mondta üzenetében, amit Kovács Zsuzsanna, az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője, Kazinczy-díjas magyartanár tolmácsolt.
A magyar nyelv hete programsorozat célja az anyanyelv értékeinek reflektorba állítása, a kisebbségi létben élő helyi magyarság lelkiállapotának erősítése, kezdte köszöntő beszédét Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke. Aki abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy megerősíti hitünket az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül: velünk együtt ünnepel az anyanyelvápolók egész közössége. Erre szükségünk is van, hisz soha nem látott veszélybe került édes anyanyelvünk, minden eszközzel igyekeznek korlátok közé szorítani használatát. Résen kell hát lennünk, vigyáznunk kell anyanyelvünkre, mert ha az elvész, mi is elveszünk mint nemzet, figyelmeztetett.
A köszöntéseket, illetve a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóinak színvonalas verses-zenés összeállítását követően szakmai előadásokkal folytatódott a program.
Miért jó szépen beszélni? Mert mi magunk válunk tőle szebbé, tökéletesebbé – fogalmazott előadásában Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondó, a Médiaakadémia Montágh Testületének beszédtanára. Aki arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek őszinték, próbáljanak meg nagyon erősen koncentrálni arra, amit szeretnének elérni, és azt valósítsák meg.
Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyartanára – aki a közelmúltban az Év tanára díjat vehette át külhoni kategóriában – „A kárpátaljai magyar irodalom üzenete a mai fiataloknak” című nagyívű előadásában arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy alapozzák meg a gyerekekben az egészséges büszkeséget szülőföldünk, anyanyelvünk, irodalmunk iránt, hisz van mire büszkéknek lennünk. Ezt számtalan történelmi ténnyel, irodalmi alkotással támasztotta alá. Szólt arról is, hogy bár van egy egységes magyar irodalom, az elszakított nemzetrészek, így Kárpátalja magyar irodalma is létezik, az Illyés Gyula-i ötágú síp mellett hatodik sípként. „A magyar irodalom HATODIK SÍPjaként SUGARAS UTAKON VERGŐDŐ SZÉL vagyunk, de mindig találtunk magunkban annyi LENDÜLETet, hogy összefogva, EGYÜTT annak tudatában éljünk, hogy TETTBEN A JELLEM, és bízzunk abban, hogy HOLNAP IS ÉLÜNK – ami egyszerre remény és felelősség” – rakta össze összegzésül üzenetét itteni kiadványok címeiből Hnatik-Riskó Márta.
Az egészséges nemzeti büszkeség szükségére hívta fel a figyelmet igencsak szuggesztív művelődéstörténeti előadásában Popovics Béla munkácsi magyartanár, helytörténész is. Az előadó bemutatta Kárpátalja nevezetességeit, irodalmi vonatkozásait, szólt a kárpátaljai identitás kialakulásáról, igencsak szemléletesen mutatta fel azokat az értékeket, amikre méltán lehetünk büszkék. Mindamellett a tolerancia fontosságára is felhívta a figyelmet.
Legfőbb feladatunk s óhajunk: jövőt nevelni, embert és magyart – kezdte Áprily Lajost idézve előadását Iván Éva derceni magyartanár, módszerész. Hogy is tehetnénk ezt másképpen, mint a számunkra legdrágább, édes, ékes anyanyelvünkön! Mit jelent számunkra a magyar nyelv itt, a Kárpátok alján? Az életet, s azt a csodát, hogy mi itt magyarul vagyunk Emberek! Az otthont, amibe beleszülettünk! Egy szilárd alap ez számunkra, melyért küzdeni kell, hisz ez megmaradásunk záloga, ez a megtartó erőnk”, fogalmazott az előadó, aki diákjai dolgozataiból vett szemelvényekkel tűzdelt előadását Sánta Ferenc soraival zárta: „A nyelv az életet szolgálja. Nemcsak a jelenét, a jövendőét is. Azt a nyelvet, melyet örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak!”
A konferencia végén a vendégek Kendereskére, a Feszty-panorámakilátóhoz látogattak ki.
Kovács Erzsébet
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
