Mítosz és valóság: beszélgetés Sass Krisztián kígyósi szőlőtermesztővel és borásszal - Beregszász és Tokaj – hasonlóságok és különbözőségek a két borvidék kapcsán

A Beregszászi Történelmi Borvidék és Tokaj-hegyalja. Az egyik régóta világhírű, a másikat legfeljebb az elkötelezett lokálpatrióták tartják nevezetesnek, és emlékeztetnek rá, hogy Beregszász és Tokaj a régmúltban olykor-olykor versenyre is keltek… Ennek ellenére joggal merül fel a kérdés: a kettő megér-e egyáltalán bármiféle összehasonlítást? Ezen a tájon az elmúlt hosszú évtizedek alatt ezt többen megpróbálták már, ám fejtegetésük utólag nagyon elfogultnak bizonyult.  Mi most próbáljunk maximálisan objektívek lenni…

(Folytatás. Elejét lásd a 11., 16. és 24. számban)

– A különbség abban lehetett, hogy Beregszász, annak szőlővel bíró polgárai elsősorban saját maguknak termeltek láng hullámú nedűt, a tokajiak pedig exportra?

–  Itt is voltak a XIX. század második felében kiváló szakemberek: gróf Schönborn Ervin, Jobszty Gyula, Guthy Ferenc, Czeiner Nándor és még sokan mások. Ők rendszeresen írtak a Borászati Lapokba, összegezték az évjáratokat, Czeiner a vidék történelméről is írt, jelentettek az aktuális borárakról. A gróf területei átfedésben voltak II. Rákóczi Ferenc termőhelyeivel, például: Kerek-hegy, Bocskor, Kalmár, ő már nem csak saját részre termelte a szőlőt, hiszen egy hatalmas területtel bírt. Azt viszont le kell szögezni, hogy kevés ilyen nagybirtok volt a vidéken. A borok saját részre is mentek, illetve a kocsmáknak nagyon fontos szerepük volt. A XIX. század végén Lehoczky 370 kocsmát jegyez Bereg megyében. A csemegeszőlő nem tudott olyan szinten elterjedni a vidékünkön, hogy befolyásolta volna a borkészítés helyzetét. A filoxéravész után is inkább borszőlő fajtákat telepítettek, csak a fajtaösszetétel változott. Egyes autochton szőlőfajták a háttérbe szorulnak, mint például a Piros Bakator vagy a Beregi rózsás, és helyükbe másokat karolnak fel (pl.: ekkor kezdett elterjedni az Olaszrizling).  

– És végül lássuk a XXI. századot. A megújuló Tokaj, ahol már a száraz borok súlya szinte ugyanolyan, mint az aszúé vagy a szamorodnié… De a hagyományos fajták korlátozott száma továbbra is előírás, sajátos kötelezettség, ami egyfajta béklyót is jelenthet? Ezzel szemben a beregszászi borvidéken csak a gazdák fantáziája szab határt a fejlődésnek. Ez viszont a két borvidék vonatkozásában teljes szétfejlődést eredményezheti?

– Jelenleg a Kárpát-medence első számú borvidéke a Tokaj-hegyaljai. Ha magyar borról beszélünk egy külföldinek, akkor először a tokaji jut az eszébe, hisz egy olyan bortípust kötnek a nevéhez, ami a világ más borvidékein ma már kevésbé adatik meg. Készítenek máshol is természetes édes borokat, de a tokaji más, egyensúlyosabb, izgalmasabb, és ami az értékét emeli, az a hosszú eltarthatóság. A száraz borok viszonylag új keletűek Tokajon, sajnos a világon nagyon kevesen fogyasztanak természetes édes borokat, ezért fenntarthatóság is az egyik oka, hogy a borászatok a száraz borokra nagyobb hangsúlyt fektettek az elmúlt években.

Azt tapasztaljuk, hogy egyre jobb Furmintok és Hárslevelűk jelennek meg a piacon száraz kategóriában. Kiváló adottságok, területek jellemzik a borvidéket és úgy gondolom, hogy a Hegyalján termelt Furmint a világ egyik legjobb fehérborát képes adni, de megőrizték a hagyományokat úgy a fajtaösszetételben, mint az aszúkészítésben, sőt egy magasabb szintre emelték.

– A történetünk majdnem hasonlóan ért véget, hisz a két borvidékre a legnagyobb csapást a kommunista éra jelentette – folytatja beszélgető partnerem. Tokajban és a Beregvidéken is felváltotta a minőségi borkészítést a mennyiség hajszolása és ez hosszú időre rájuk nyomta a bélyegét. Tokajnak nagy szerencséje volt, hogy megőrizték a hagyományos fajtákat, illetve a vidéken maradtak szakemberek, és Magyarországon folytatódott kertész, szőlész, borász felsőoktatási és szakmunkás képzés. A rendszerváltás után Tokajnak ebből a szempontból könnyebb dolga volt, hisz nem telepítettek a Furmint helyére Izabellát, a borokat hivatalosan kezdhették el forgalmazni, a magyar állam és az EU pedig támogatta a gazdákat a szőlőültetvények korszerűsítésétől a modern borászatok felépítéséig.

Beregvidéken sajnos rosszabbul alakult a történelem. A hagyományos fajtáinkat nagy részben kivágták, vannak olyanok, amelyek teljesen eltűntek a vidékünkről. A területek nagyobb részét direkttermőkkel ültették be, mint az Izabella vagy a Noah. Ha mindez nem lett volna elég, egy szaktudás nélküli, inkompetens vezetői réteget raktak az állami kézben lévő szőlőterületek élére, ami abból is látszik, hogy 1965-re a megyében 17 200 ha volt a szőlőterület nagysága, ami ’68-ra, tehát három év alatt 13 200 hektárra csökkent.

A Gorbacsov által elrendelt szesztilalom jelentős kivágásokkal járt, majd a rendszerváltás után elhanyagolt, szakszerűtlenül gondozott, rengeteg tőkehiánnyal bíró területet örökölt meg az utókor. Már ha volt valaki annyira szerencsés, hogy tudott földet privatizálni. A mai képünk a Beregvidéken: lepusztult teraszok, műveletlen területek. Ezek alól kivételt képez néhány a nagyüzemi borászat és az a maréknyi, többnyire magyar családi borászat, akik 30 évvel a rendszerváltás után igyekeznek megtartani a hagyományokat és megpróbálják ott folytatni, ahol a minőségi borkészítés megszűnt. Nagy kihívás, hiányzik a szakképzett munkaerő, a tapasztalat a hagyományos szőlőfajtáinkkal kapcsolatosan, illetve a továbblépést folyton akadályozza az anyagi tőke szinte állandósult hiánya. Ukrajna függetlenné válása után sem kaptak a kisüzemi borászatok támogatást az államtól. A jelenleg hatályos bortörvény idejét múlt és sok pontban a szovjettel egyezik meg. Nagyon távol áll Kárpátalján jelenleg a borkészítés attól, mint amit Tokaj-hegyalján művelnek, és itt elsősorban a minőségre gondolok. Tehát ebből a hátrányból kell feltornázni magunkat, és egyfajta motivációt jelent számunkra az a tudat, hogy valamikor hasonló minőségű borok születtek a Beregvidéken, mint Tokaj-Hegyalján. Van tehát kikhez igazodni, kiknek a nyomába lépni. Ennél nemesebb, embert próbáló feladatot nem is tudok elképzelni a ma Kárpátalján tevékenykedő szőlész-borász nemzedékek számára.

Kovács Elemér