Mítosz és valóság: beszélgetés Sass Krisztián kígyósi szőlőtermesztővel és borásszal - Beregszász és Tokaj – hasonlóságok és különbözőségek a két borvidék kapcsán

A Beregszászi Történelmi Borvidék és Tokaj-Hegyalja. Az egyik régóta világhírű, a másikat legfeljebb az elkötelezett lokálpatrióták tartják nevezetesnek, és emlékeztetnek rá, hogy Beregszász és Tokaj a régmúltban olykor-olykor versenyre is keltek… Ennek ellenére joggal merül fel a kérdés: a kettő megér-e egyáltalán bármiféle összehasonlítást? Ezen a tájon az elmúlt hosszú évtizedek alatt ezt többen megpróbálták már, ám fejtegetésük utólag nagyon elfogultnak bizonyult.  Mi most próbáljunk maximálisan objektívek lenni…

– Nézzük tehát a hasonlóságokat és a különbözőségeket, ahogy mondani szokás, szépen sorjában.

– Kezdjük a termőhelyi adottságokkal – ajánlja Sass Krisztián. – A két borvidék igen közel esik egymáshoz, Beregszász és Tokaj városa között légvonalban kb. 92 km, míg személygépkocsival 121 km a távolság. Mindkét területre a vulkanikus dombok, hegyek a jellemzőek. Igen változatos alapkőzetekkel bírnak a termőterületek: riolit, riolittufa, perlit, andezit, kaolin, trachit stb. Az ezeken kialakult termőrétegek pedig szintén nagyfokú diverzitást mutatnak: agyag, homok és természetesen lösz is található. Az éghajlat kontinentális, tehát az időjárás hektikus, a klímaváltozás hatásásra pedig egyre inkább kiszámíthatatlan. Nagyok az évjáratok közötti különbségek mindkét borvidéken, azonban a kis távolság miatt az átlaghőmérséklet, a csapadékmennyiség és a napsütéses órák számában elhanyagolható a különbség (csapadék: 500-700 mm, átlaghőmérséklet: 10-11 Celsius fok, a napsütéses órák száma kb. 2000). A két borvidék kiemelkedően fontos természeti elemei a nagy vízfelületek. Hegyalján a két legjelentősebb folyó a Bodrog és a Tisza, míg a Beregvidéken a Tisza, a Borzsa és az egykori Szernye-mocsár területe. Ez utóbbinak a párásító, pozitív hatását Keleti Károly is kiemeli a Magyarország Szőlőszeti Statistikája c. művében (1875). Ezen folyóknak a szőlőtermesztésre is hatásai vannak, hiszen hozzájárulnak a nemesrothadás, aszúsodás folyamatához. Tokaj elsőszámú bora az aszú, de jellemző, hogy több krónikás, köztük Lehoczky Tivadar is írt a Bereg vármegye monographiájában (1881) a Beregvidéken termett híres szamorodni- és aszúborokról, amelyekért a lengyel kereskedők igen szép pénzt fizettek. Illetve az ottani gazdák Hegyaljára is vittek belőle, ha ott épp gyenge volt a termés, és bizony ez néha, ha nem is túl gyakran, de előfordult. Véleményem szerint innen eredeztethető a legtöbb, a világhírnévre szert tett Tokaj-Hegyalja és a beregszászi termőtáj közötti hasonlítgatás…

– Akkor nagy szívfájdalommal lépjünk is túl ezen.

– Bölcsen tesszük. A magas minőségű borkészítéshez nem csak megfelelő klímára, talajra van szükség, no és nem utolsósorban a szakértelemre, hanem mindemellett az adottságoknak legjobban megfelelő szőlőfajtákat kell termeszteni. Ha ismételten a XIX. századba ugrunk egy kicsit és tanulmányozzuk Keleti Károly, Fényes Elek, Lehoczky Tivadar és mások kutatásait, akkor kiemelkedik egy szőlőfajta, a Furmint. Ez is egy kapocs a két borvidék között, hisz jellemző módon a legnagyobb mennyiségben ezt termesztették mind a két borvidéken. Feltehetjük a kérdést, hogy miért pont a Furmint? A válasz valószínűleg az, hogy őseink sok száz éves szőlőtermesztési tapasztalatai alapján ez a fajta adta a legjobb minőségű bort. Nagyon jól át tudja adni a termőhely sajátosságait, sokáig érlelhető bort lehet belőle készíteni. Sokszínű fajta, hiszen a könnyű, száraz boroktól, a kövér esszenciáig többféle bort tudtak és tudunk belőle szűrni. Illetve nem elhanyagolható szempont, hogy nagyon jól érzi magát a vulkanikus alapkőzetű termőterületeken és megfelelőek számára a két borvidék a klimatikus adottságai is.

De! A Furmint nem csak ezeken a szőlőtermő vidékeken, hanem a Magyar Királyság számos borvidékén előkelő helyen szerepelt Ruszttól Ungvárig, Somlótól Miskolcig. Ezért fontos megvizsgálni a többi szőlőfajtát, hiszen itt eltérést tapasztalhatunk. Ha a feljebb említett kutatók által jegyzett, egykoron termesztésben lévő fajtákat nézzük, akkor Beregszász környékén a Bakator (fehér, meggyszínű), a Szerémi zöld, a Beregi rózsás és a rizlingek voltak elterjedve. A Tokaji borvidéken a Furmintot követte a Sárgamuskotály, a Gohér, a Hárslevelű stb., tehát itt már komoly eltérések mutatkoznak, amelyek abból adódhatnak, hogy a Beregvidékhez közel eső Szatmár-Hegyalja népszerű fajtái is jelentősen befolyásolták azt, hogy ezen a borvidéken milyen fajták legyenek a meghatározók.  

– Tokaj és a világhírnév. Csak az aszúnak köszönheti? Mert talán abból nincs minden évben annyi, hogy a világhírnevet megőrizze, fenntartsa.

– Tokaj hírneve a XVI. században kezdett el igazán emelkedni, ami talán annak is köszönhető, hogy a Magyar Királyság első számú borvidékét, a Szerémséget a törökök bekebelezték. Ekkor telepítették át a nagybirtokosok a szőlőtermesztéshez és a borkészítéshez értő embereket a Szerémségből az ország északi, a hadaknak kevésbé kitett vidékeire. De azt megjegyezném, hogy aszút Tokaj-Hegyalján már ekkor is készítettek. A XVII. században pedig Lehoczkytól tudjuk, hogy Beregszászon is készítettek aszút: egy komolyabb kutatás lehet, hogy tudná bizonyítani, hogy akár korábban is. (Folytatjuk)

(Elejét lásd a 11. számban)

Kovács Elemér