Tömeges alkoholmérgezés történt az oroszországi Orenburg megyéjében, többen meghaltak
A hamisított szeszesital fogyasztásától összesen 33-an szenvedtek mérgezést
Moszkva és Peking nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti az amerikai katonabiológiai tevékenységet
Oroszország és Kína a nemzetbiztonságára nézve komoly veszélynek tekinti az Egyesült Államok és szövetségeseinek katonabiológiai tevékenységét
Orosz külügy: Moszkva nem hisz a NATO-nak diplomatái kiutasítása után
Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy a nyolc orosz diplomatának a NATO általi kiutasítása aláássa a kapcsolatok normalizálásának és a párbeszéd felújításának perspektíváit.
Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.
A NATO szerdán jelentette be, hogy kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagját, arra hivatkozva, hogy "be nem jelentett hírszerzőtisztekről" van szó

Oroszország nyolc, NATO mellé akkreditált diplomatájának szerdai kiutasítása nem kapcsolódik konkrét eseményhez - jelentette ki Jens Stoltenberg.

Moszkvában újabb tanácskozást tartanak Afganisztánról
Október 20-án tartják meg a "moszkvai formátumú" Afganisztán-tárgyalások következő fordulóját - jelentette be Zamir Kabulov
Oroszországban megdöntötte az idei rekordot az új fertőzöttek száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 27 550-nel 7 690 110-re emelkedett
Putyin: Nem kell nehéz helyzetbe hozni Ukrajnát
Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy véli, hogy az orosz fél ne hozzon senkit nehéz helyzetbe a gázszállítás ügyében, többek között Ukrajnát se
Putyin: újabb rekordot dönthet meg Oroszország idei európai energiaexportja
Megdöntheti a 2018-ban elért eddigi rekordot Oroszország idei energiahordozó-exportja, beleértve a gázkivitelt is - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Putyin szerint Oroszország idén túlteljesíti az Ukrajnán keresztüli gázszállítási kötelezettségeit
Az orosz elnök elmondta, hogy az orosz fél úgy látja, spekuláció folyik az ukrajnai gáztranzit kérdését illetően
Oroszországban kilencszáz fölé emelkedett a napi halálozások száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 929-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében
Oroszországban 20 éven belül aranyhiány léphet fel
A Polyus vezetője, Pavel Grachev jelezte, ha a jelenlegi trendet nem tudják megfordítani az országban, akkor Oroszország 20 éven belül súlyos aranyhiánnyal nézhet szembe
Moszkvában őrizetbe vették a Szberbank egyik alelnökét
A Szberbank egyik alelnökére különösen nagy kárt okozó csalás címén adott ki körözést az orosz belügyminisztérium
Putyin: a klímaspekuláció okozza a hisztériát az EU energiapiacain
Az európai energiapiacokon tapasztalható "hisztériát és zűrzavart", az éghajlati kérdésekkel kapcsolatos spekuláció okozta - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Oroszországban rekordot döntött a napi halálozások száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 895-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében
Megkezdődött az Északi Áramlat-2 első vezetékének feltöltése
Ukrajna számára kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt
Orosz miniszter: a WHO-nak a Szputnyik V dokumentációjával szemben volt kifogása
Nem magával a Szputnyik V vakcinával, hanem az oltóanyag dokumentációjával szemben voltak kifogásai az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO)
Peszkov: Putyin soha nem ellenezte a találkozót Zelenszkijjel, de nincsenek meg az előfeltételek
Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem ellenezte a találkozót ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, de nincsenek meg az előfeltételei a megtartásának – közölte Dmitrij Peszkov
Tengeralattjáróról tesztelték az orosz Cirkon hiperszonikus fegyvert
Először hajtott végre tesztindítást atom-tengeralattjáró az orosz Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgéppel
FSZB: Moszkvában felszámoltak egy iszlamista terrorcsoportot
Az őrizetbe vett iszlamistáktól tiltott propagandaanyagokat foglaltak le
Oroszországban ismét csúcsot döntött a napi halálozások száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 887-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében
Iszlamista terrortámadás meghiúsításáról számolt be az orosz elhárítás
Az FSZB őrizetbe vett egy húszéves gyanúsítottat, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet utasításait követte, és Cserkesszk városban a rendvédelmi szervek ellen készült terrortámadásra
Oroszországban rekordot döntött napi halálozások száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 867-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében
Neonáci terrortámadást hiúsított meg Vlagyivosztokban az FSZB
Az FSZB szerint a Tengermellék Jobboldalijai elnevezésű - a hírekben korábban nem szerepelt - szervezet 21 éves vezetője pokolgépes merényletre készült
Oroszországban tovább bővült a külföldi ügynökök listája
Huszonkét embert vett fel a külföldi ügynökök nyilvántartásába szerdán az orosz igazságügyi minisztérium, köztük a Mediazona hírportál szerzőit
Líbia és Szíria ügye szerepel Putyin és Erdogan tárgyalásainak fókuszában
Moszkva és Ankara sikeres együttműködést folytat több nemzetközi kérdésben, beleértve Líbia és Szíria ügyét - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Putyin: Oroszország élenjár a nukleáris űrenergetikában
Oroszország több évvel megelőzi vetélytársait a nukleáris űrerőművi technológiák fejlesztésében - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Oroszországban új csúcsot ért el a napi halálozások száma
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 857-en haltak meg az új koronavírusos fertőzés következtében
Moszkva blokkolással fenyegette meg a YouTube-ot
Az amerikai videomegosztó szolgáltató eltávolította az orosz állami RT médiavállalat két német csatornáját
A Kreml készen áll a párbeszédre Ukrajnával a gáz közvetlen beszerzéséről
Oroszországban kijelentették, hogy készek folytatni párbeszédet arról, hogy Ukrajna közvetlenül vásárolja az orosz gázt - jelentette ki Dmitrij Peszkov