Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem ellenezte a találkozót ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, de nincsenek meg az előfeltételei a megtartásának – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár hétfőn, adta hírül az rbc.ua hírportál a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua közöl.
A jelentés szerint Peszkov elmondta, hogy nincsenek meg az előfeltételei az elnöki találkozó év végéig történő megtartásának.
„Putyin elnök soha nem vetette el a találkozó lehetőségét, mi több, beszélt róla, hogy ő is szeretné a megtartását”
– erősítette meg.
A sajtószóvivő kiemelte, a találkozót megelőzően először azt kellene eldönteni, hogy a két elnök mit beszélhetne meg, és pont ebben a kérdésben – mutatott rá – az orosz fél egyelőre semmilyen előrelépést nem lát.
Zelenszkij sajtókonferenciáján megerősítette, hogy kész találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami szerinte a helyes irányba tett lépés lenne.
Mint fogalmazott, számára érthető, hogy az orosz fél, az orosz elnök környezete nem akarja, hogy Putyin részt vegyen a vele való találkozón négyszemközti formában,
mert az váratlan eredményt hozhat az oroszok számára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.