Orosz külügy: Moszkva nem hisz a NATO-nak diplomatái kiutasítása után

MTI

Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.

Hirdetés

Grusko arra reagált, hogy a NATO szerdán bejelentette: kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagját, azzal indokolva a lépést, hogy "ellenséges tevékenységet" folytatnak - írja az MTI.

Az érintettek akkreditációját visszavonták.

Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt. A NATO szóvivője emellett megerősítette, hogy a korábbi húszról tízre csökkentik az Oroszországi Föderáció által a szövetséghez akkreditálható állandó képviselet létszámát.

Az orosz diplomácia helyettes vezetője lapnyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a NATO vezetői közelmúltbeli nyilatkozataikban a feszültség csökkentésének és a párbeszéd felújításának fontosságát hangsúlyozták az orosz-NATO tanácsban, és szorgalmazták, hogy Moszkva küldjön nagykövetet Brüsszelbe a reláció kezelésére.

"Ha korábban volt is valaki, aki hitt a bejelentések őszinteségében, mára nem maradt senki. Mindenki számára kiderült, hogy ezek mennyit is érnek" - mondta Grusko.

A diplomata szerint a NATO az afganisztáni kudarc után nem tud meglenni az "orosz fenyegetés" felemlegetése nélkül.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy a nyolc orosz diplomatának a NATO általi kiutasítása aláássa a kapcsolatok normalizálásának és a párbeszéd felújításának perspektíváit. Úgy vélekedett, hogy nyilvánvaló ellentmondás mutatkozik meg a NATO deklarációi és gyakorlati lépései között.

Oroszország és az észak-atlanti szövetség viszonya a Krím orosz elcsatolása és a délkelet-ukrajnai konfliktusba történt orosz beavatkozás nyomán romlottak meg.

2018. március végén a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésére hivatkozva,

a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig a korábbi harminc helyett húsz főben maximálta.

Szkripal és lánya 2018. március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. Moszkva ezt visszautasította.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.