Vonatközlekedés. Illusztráció

Az Ukrán Állami Vasúttársaság bejelentette az első útvonalakat, amelyeken az európai szabvány szerinti, 1435 mm-es keskeny nyomtávú síneken közlekedő vonatok indulnak majd Ungvárról.

A vámosok 40 ezer dollár készpénzt foglaltak le az Ungvár–Visne Nemecke átkelőnél. Fotó: Kárpátaljai Vámhivatal/Facebook

Az ungvári határon egy férfi 40 ezer dollárt próbált behozni Ukrajnába.

Április 18-án halálos közlekedési baleset történt a Beregszászi járásban. A 62 éves sofőr a helyszínen meghalt. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos baleset Onokon – egy Mazda 62 éves vezetője a helyszínen életét vesztette.

Közlekedési baleset történt Gát község közelében. Négy ember megsérült, eljárás indult. Fotó: Beregszászi sürgősségi mentőszolgálat/Facebook

A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, letért az útról és fának ütközött.

„Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet.” (Zsolt 146, 3)

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, mert feltámadott” (Lukács 24:5b-6a).

Találkozó az MCC Beregszászi Képzési Központjában - Édesanyaként a közösség élén – szerepvállalás, kihívások és lehetőségek. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A Mathias Corvinus Collégium (MCC) Beregszászi Képzési Központja Közéleti Vezetőképzés programja azoknak szól akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért.

Lelki egészségvédelem, mentálhigiéné a kárpátaljai pedagógus-továbbképző intézet beregszászi tagozatában

A Tavaszi Módszertani Napok Beregszászban (2025.04.9–30.) programsorozat második rendezvényére 2025. április 17-én került sor.

Turistáknak álcázott férfiakat tartóztattak fel a határőrök a Kárpátokban. Fotó: Ukrán Állami Határőrszolgálat

A Kárpátokban az ukrán határőrök feltartóztattak öt férfit az ukrán–román határ közelében.

A férfi 2024. július 1. óta eltűntként szerepelt a nyilvántartásban.

Magyar Múzsa találkozó kárpátaljai résztvevőkkel

Április 16-án Budán, a Magyar Újságírók közössége székházának Kósa Csaba termében tartotta meg legújabb találkozóját a Magyar Múzsa Baráti Társaság.

Hamarosan jöhet a magyar nyelvű szakképzés Ukrajnában. Illusztráció (Fotó: hirado.hu/Besenyei Gergely)

Egy elfogadott törvénytervezet szerint lehetővé válhat a magyar nyelvű oktatás az ukrán szakképzésben.

A sofőrt több szabálysértési tétel alapján is eljárás alá vonták.

A védőt katonai tiszteletadással temették el a Dicsőség Dombján.

2025. április 14-én hunyt el katonai szolgálat közben.

 Kultúra / Nagybereg / Kárpátalja / Ukrajna / Húsvéti hagyományok / húsvéti népszokások / Húsvét / Nagyberegi Tájház / Pro Cultura Subcarpathica / Hímeskészítés / Locsolkodás / Hagyományőrzés / Kárpátalja hírek / Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja

A húsvéthoz köthető hagyományok közöségeinkben tovább élnek, azok szorosan kapcsolódnak a kereszténység legnagyobb ünnepéhez.

 Fokozott biztonsági intézkedésekre kell számítani Kárpátalján húsvét idején

A megyei védelmi tanács döntést hozott a közrend fokozott védelméről április 19. és 22. között.

Április közepén Ungváron búcsút vettek Viktor Csinadijtól, aki a Torecki fronton szerzett sérülései miatt hunyt el. A katonát katonai tiszteletadással temették el a Dicsőség Dombján. Fotó: Ungvári Városi Tanács

A 49 éves katonát katonai tiszteletadással temették el a Dicsőség Dombján.

Lengyel János, a könyveivel

Gyerekkorunkban egy fedél alatt laktunk szülővárosunk egyik kültelki utcácskájában.

Útlezárás. Illusztráció. Fotó: Internet

Javítási munkálatok miatt több útszakasz is lezárásra kerül Beregszászban április 17-én.

Rákóczi Szövetség

Ismét útra kelnek a Kárpát-medencei magyar diákok a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával.

Határátkelés. Fotó: Állami Határszolgálat

A húsvéti ünnepek közeledtével jelentősen megnövekedhet az utasforgalom a Kárpátalján található határátkelőhelyeken.

Egy kárpátaljai sofőr ittasan halálos balesetet okozott, amelyben egy 15 éves fiú meghalt. A bíróság 6 év börtönt és több mint 1 millió hrivnya kártérítést ítélt meg. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A bíróság 6 év börtönt és több mint 1 millió hrivnya kártérítést ítélt meg.

Egy 25 éves férfi életét vesztette, amikor mikrobusza fának csapódott Kárpátalján, a Beregszászi járásban. A rendőrség büntetőeljárást indított. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Egy 25 éves férfi életét vesztette, amikor mikrobusza fának csapódott Kárpátalján, a Beregszászi járásban.

A huszti rendőrség egy 28 éves férfit tartóztatott le, aki katonaköteles férfiakat próbált illegálisan Romániába juttatni. Gumicsónakkal vitte volna őket át a folyón. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Gumicsónakkal próbálta kijuttatni a mozgósítás elől menekülőket – a rendőrség őrizetbe vette.