Katonai tiszteletadással temették el Ivan Babukát Ungváron.
Megérkezett a várva várt havazás. Ügyeljünk örökzöld dísznövényeinkre, mert a hótakaró súlya és a fokozatosan szivárgó nedvesség sok kárt tehet bennük. A havat ezért mindig rázzuk le a növényeinkről.
A fejes saláta hajtatásáról szóló előző cikkünkben áttekintettük a saláta sikeres termesztéséhez szükséges megfelelő fajták és a vetési, ültetési idők kiválasztását.
A Nagymuzsalyban élő Cséke Dianna létrehozott egy csoportot azzal a céllal, hogy összefogja a másokért tenni szándékozó embereket, és segítsenek ott, ahol tudnak.
Sipos Kiss Judit az éneklés mellett a manikűrös szakmát is igen kiválóan űzi. A két mesterség elsajátítása nem egyszerű feladat. Ismerjük meg őt!
A rendőrség munkatársai megállapították, hogy két férfi több vállalkozót is megtévesztett az Ökörmezői járásban. A csalók hamis pénzzel fizettek.
A karanténszabályok miatt a népünnepély megtartása idén lehetetlenné vált, ám a szervezők megtalálták a módját annak, hogy az egyéni bortermelők ismét megmérettessék magukat, illetve boraikat.
Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron, a Borodin utcában a fagyhaláltól mentettek meg egy férfit a járőrök, az eset január 21-én történt
A beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Finta Klára lokálpatrióta képeinek kiállításával emlékezett meg a magyar kultúra napjáról
A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola pályázatot hirdet olyan zenepedagógusok, pedagóusok számára, akik népi játék oktatását vállalnák
A járőrök őrizetbe vették az ittas sofőrt Ungváron, aki valószínűleg közúti balesetet okozója lett, megvert egy férfit és elmenekült a helyszínről