Elkerülhetetlen Lengyelország részvétele az Ukrajna és a térségünk jövőjéről folytatandó tárgyalásokon - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén.
Tusk arra reagált, hogy vasárnap Londonban csúcstalálkozót rendeztek az úgynevezett E3-csoport (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) vezetői, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvételével. Újságírók azt kérdezték, hogy a lengyel kormányfő miért nem vett részt a csúcson.
Tusk elmondta, hogy a londoni találkozó témáját hétfő reggel telefonon megvitatta Friedrich Merz német kancellárral, akivel közölte:
Lengyelország "nem lesz tekintettel semmilyen megállapodásra, amelynek létrehozásában maga nem vesz részt", mivel Varsó "elengedhetetlen láncszem ahhoz, hogy komolyan tárgyalhassunk Ukrajna és a régió jövőjéről".
A lengyel kormányfő beszámolt a Giorgia Meloni olasz kormányfővel szintén hétfőn folytatott telefonbeszélgetésről is, közölve: olasz hivatali kollégája "nincs elragadtatva azon ténytől, hogy létezik egy olyan formátum, mint az E3". Tusk bejelentette: a közeli napokban egy ötoldalú találkozóra is sor kerül, amelyen Lengyelország és Olaszország is részt vesz Nagy-Britannia, Franciaország és Németország mellett.
"Ha +hármasban+ ülnek össze, akkor mi és az olaszok is haragszunk" - ismételte meg Tusk. Hozzáfűzte: az ötoldalú találkozók esetén viszont a spanyolok tiltakozhatnak távolmaradásuk miatt. "Ha pedig huszonhetekként, vagyis az Európai Unió (EU) szokásos összetételében találkozunk, akkor természetesen nagyon nehéz gyors döntést hozni, mert ott egyhangúságra van szükség" - jelentette ki.
Az Ukrajnát illető tárgyalásokon Lengyelország jelen lesz, amikor ez "elkerülhetetlennek és szükségesnek" bizonyul - húzta alá Tusk. Úgy értékelte: manapság "bonyolult hatalmi játszma folyik az ambiciózus államok között, amelyek egyike Lengyelország", és amelyek "kulcsszerepet játszanak, bár nem mindig hívják meg őket különböző találkozókra".
A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az EU részéről Ukrajna ügyében esetleg folytatandó tárgyalásokról a lengyel kormányfő elmondta: az ilyen tervekkel szemben ő "nagyon óvatos". Aláhúzta: az ukrajnai háború témájában az európai partnerek mind "ugyanazon az oldalon állnak a felmerülő problémák ellenére is".
Úgy vélte: egyértelművé kell tenni, hogy Európában "senki sem fogja a döntőbíró szerepét vállalni Oroszország és Ukrajna között, mivel az EU a háború ügyében Ukrajna oldalán áll.
"Ukrajna nem veszítheti el, Oroszország pedig nem nyerheti meg ezt a háborút" - hangsúlyozta a lengyel kormányfő.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI