Az orosz hadsereg 207 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen megsebesültek, lakóépületekben és civil infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk - jelentették katonai és önkormányzati forrásokból származó információk alapján vezető ukrán hírügynökségek.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 181 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 14 helyszínen 21 csapásmérő drón célba talált, 13 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették
- tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadásának időpontjában több drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Odesszában egy 46 éves nő, valamint egy 8 és egy 10 éves gyerek megsebesült az éjszaki légitámadásban
- jelentette Szerhij Liszaknak, a városi katonai közigazgatás vezetőjének Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Ukrinform hírügynökség. A támadás következtében a városban két többszintes lakóház megrongálódott.
Az ukrán hírügynökség Oleh Szinyehubovnak, Harkiv megye kormányzójának Telegramon közzétett bejegyzését idézve arról is beszámolt, hogy hajnalban tömeges dróntámadás érte Ukrajna második legnagyobb városának Holodnohirszkij kerületét.
Összesen 26 becsapódást regisztráltak, amelyekben az eddigi adatok szerint négy civil sebesült meg. Kedden este egy lakóházat ért találat ugyanebben a városkerületben, ennek következtében ketten sebesültek meg- tette közzé az Ukrinform.
A dél-ukrajnai Herszonban egy 63 éves nő megsebesült a város központi részét tegnap este ért dróncsapásban, állapota közepesen súlyos
- tette közzé a katonai közigazgatás sajtószolgálatának jelentése alapján az Interfax-Ukrajina.
A hírügynökség korábban beszámolt arról, hogy a támadást követően két férfi önállóan fordult orvosi segítségért, őket ambuláns kezelésben részesítik.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI