Ki akart rabolni egy lakást egy férfi Ungváron
Ungváron, az Olekszandr Kapus utcában egy lakos észrevette, hogy a szomszéd házba az ablakon keresztül bemászott egy idegen férfi
Több mint 70 ezer hrivnyára bírságoltak meg egy sofőrt Kárpátalján
71 400 hrivnyára büntettek egy ittas vezetőt Kárpátalján, akitől előzőleg már elvették a jogosítványát
5 kg alumíniumért szétverték egy üzlet lépcsőjét a romák Ungváron
Ungváron egy bevásárlóközpont lépcsőjét széttörte néhány roma, hogy 5 kilogramm alumínium sarokvédőt lopjanak el
Kenőpénzt ajánlott a rendőröknek egy szabálysértő sofőr Ungváron
Ungváron egy sofőr megsértette a közlekedési szabályokat, büntetése elengedéséért kenőpénzt ajánlott fel a rendőröknek

Szeretnék egy nehéz kérdéssel foglalkozni, a kukorica vegyszeres gyomirtásának problematikájával.

Sokak számára jelent fejtörést, hogy mit is kezdjen azokkal a földterületekkel, ahonnan hamar lekerültek az elővetemények, mint például a hónapos retek, zöldhagyma, áttelelő fejes saláta, korai sárgarépa stb.

Az autóbalesetben a gépkocsit vezető nő intenzív osztályra került. Férje és a másik autó sofőrje a helyszínen meghalt.

Egy közúti balesetben ketten meghaltak, egy nőt az intenzív osztályon ápolnak.

A mögöttünk hagyott húsz év alatt az isteni gondviselésnek és a szerető emberi szíveknek köszönhetően kilenc családtípusú gyermekotthon jött létre, és több mint száz gyerek talált meleg családi fészekre

Megható pillanatokban igencsak bővelkedett az az alkalom, amelyen a két évtizeddel ezelőtt létrejött Sámuel Alapítvány áldásos tevékenységéért adtak hálát, s melynek helyszíne a beregszászi református templom volt.

Június 13-tól augusztus 8-ig minden vasárnap délután két órától különböző helyszíneken lesz utcai evangelizáció.

Jézussal nem csupán a templomban találkozhatunk, az örömüzenetet nem csak Isten házában lehet és kell hirdetni – ki kell azt vinni annak falain kívülre is. Ezt tartva szem előtt, a tiszaújlaki Barta Elemér utcai evangelizáció sorozatot szervez.

Az elmúlt héten a Mezővári határában található Nefelejcs Fogyatékkal Élő Gyerekek Rehabilitációs Központjában a kutyás terápia alkalmazásait megismertető és népszerűsítő képzésre került sor.

Az elmúlt héten a Mezővári határában található Nefelejcs Fogyatékkal Élő Gyerekek Rehabilitációs Központjában a kutyás terápia alkalmazásait megismertető és népszerűsítő képzésre került sor.

Taracközi Ferenc már több mint húsz éve van jelen a beregszászi református gyülekezet életében. Vezető lelkészként igazi közösségszervező munkát végez. Vallja: minden nap Isten áldásában élünk. Ismerjük meg őt!

„Megsanyargatom testemet és szolgává teszem: hogy míg másoknak prédikálok, valami módon méltatlanná ne legyek.” (1Kor 9–27)

Nyomtalanul eltűnt egy fiú Kárpátalján

Kárpátalján eltűnt egy nagybereznai kisfiú.

A 110 csomag fehérorosz gyártmányú cigarettát fekete műanyag zacskókba csomagolták.

Az újraindult vonatközlekedéssel feléledt a cigarettacsempészet is.

A cigarettacsempészek is haladnak a korral. A cigarettaszállításhoz bevetik a drónokat is.

A cigarettacsempészek is haladnak a korral. A cigarettaszállításhoz bevetik a drónokat is.

Az istentiszteleten való részvételek melletti alkalmak gyakorlását segítheti majd elő annak a napokban ünnepélyes körülmények között felavatott teremnek az átadása, amelynek felújítása a Badalói Református Gyülekezet adakozásából valósult meg.

A nevetlenfalui Gazdabolt növényvédő szerek, vetőmagok gazdag kínálatát nyújtja. Tulajdonosával, Kaliskó Róberttel beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

A nevetlenfalui Gazdabolt növényvédő szerek, vetőmagok gazdag kínálatát nyújtja. Tulajdonosával, Kaliskó Róberttel beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

A Beregszászon működő és műsoraival a kárpátaljai tömbmagyarság jelentős részét elérő Pulzus Rádió megalakulása és eddigi működése igazi sikertörténet.

A Beregszászon működő és műsoraival a kárpátaljai tömbmagyarság jelentős részét elérő Pulzus Rádió megalakulása és eddigi működése igazi sikertörténet.

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén a beregardói Perényi Kultúrközpontban tartott megemlékezést, melynek keretében az intézmény parkjában elültették az összetartozás fáját is.

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén a beregardói Perényi Kultúrközpontban tartott megemlékezést, melynek keretében az intézmény parkjában elültették az összetartozás fáját is.

2021. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a városi szervezetének aktivistái dr. Spenik Sándor, az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezetésével felkeresték Posch Alajosnak az ungvári Kálvária temetőben lévő sírját

2021. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a városi szervezetének aktivistái dr. Spenik Sándor, az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezetésével felkeresték Posch Alajosnak az ungvári Kálvária temetőben lévő sírját.

ZeneVarázslat hangverseny a Nemzeti Összetartozás Napján

A Magyarországon már nagy sikert aratott ZeneVarázslat hangversenysorozat a tavalyi évben Kárpátaljára is megérkezett

Az összetartozás napja alkalmából emléktáblát avattak Beregszászon, az Európa-Magyar Ház udvarán.

Az összetartozás napja alkalmából emléktáblát avattak Beregszászon, az Európa-Magyar Ház udvarán.

Élve égtek meg egy istállóban az állatok Salánkon
Június 2-án Salánkon tűz ütött ki egy lakóépületben, mely átterjedt az istállóra is
Nagy mennyiségű csempészcigarettát fedeztek fel Csapon
Csapon a vámosok egy kisbuszban 13 654 csomag zárjegy nélküli cigarettát találtak
Vállalkozókat zsaroló bűnbandát lepleztek le Kárpátalján
Kárpátalján egy zsaroló bűnbandát fogtak, akik 7500 dollárt követeltek egy helyi lakostól
Százéves könyvet foglaltak le egy magyar férfitól Asztélynál
Az Asztélynál kilépő férfinél a határőrök egy 1922-es kibocsátású könyvet találtak, a férfinél azonban nem volt igazolás a könyv kivitelére az országból
Röntgengéppel machinált a határon
Az ungvári ukrán-szlovák határon hamis okmányokat fedeztek fel egy mobil röntgengép behozatalakor
A Munkácsy Mihály Magyar Ház avatóünnepségén

Ott érdemes Magyar Házat építeni, ahol van magyar kultúra, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Ház avatóünnepségén

Afgán migránst fogtak el a határőrök Kárpátalján
Kárpátalján elfogtak egy afgán határsértőt, aki Németországba akart eljutni
Az avatóünnepségen Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy korábban egy régió pénzét őrizték itt, most pedig "a munkácsi magyar közösséget és Munkács polgárságát egyszerre fogja szolgálni, s a bennük lévő lehetőségeket kell kamatoztatnia". Fotó: Kovács Elemér

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével felavatták Munkácson a magyar kormánytámogatással kialakított Munkácsy Mihály Magyar Ház épületét.